Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A NEOABSZOLUTIZMUS ÉVEI - Tolna megye 1849—1867 között

területének megcsonkításával is gyengíteni kívánták. Leválasztották róla Partiumot és Erdélyt, Horvátországot és Szlavóniát s egy új területi egységet is létrehoztak — látszólag a nemzetiségi törekvéseknek eleget téve — a „Szerb Vajdaság és Temesi Bánság"-ot. Az így fennmaradó szűkebb Magyarországot további öt kerületre bontották, azzal a céllal, hogy a területi integritás megszűntével az önálló államiság nyomait is eltöröljék, s az egyes kerületeket csupán a birodalomhoz tartozás fűzze össze. Az 1851—53. között fennálló helytartóság csupán rövid időre fűzte össze a kerületekre (Pest-budai, soproni, pozsonyi, kassai, nagyváradi) szabdalt országot. 1853-tól az egyes kerületek élére ún. helytartósági osztályokat állítottak. Az új közigazgatás is megőrizte a feudális állam legalapvetőbb területi-politikai egységét, a megyét. Természetesen az előbb elmondottak értelmében gyökeresen más tartalommal. Az önkormányzattal, nagyfokú önállósággal bíró megyék helyére egy felülről kinevezett végrehajtó apparátust állítottak, amely minimális döntési szabadsággal rendelkezett, csupán közvetítő volt a felső vezetés és a még alsóbb hatóságok (járások szolgabírói hivatalai ill. községi elöljárók) között. A megye élén a megyefőnök állt. A megyehatóság személyzetéhez ún. biztosok, fogalmazók, egy titkár, irodatisztek írnokok, hivatalszolgák tartoztak, s szakhivatalnokokkal, mint megyei orvos, adófelügyelő, építészti hivatalnokok egészült ki. Az ügyintézés a közigazgatás számos kérdésére terjedt ki: közbiztonság, út-, híd-, csatornaépítés és karbantartás, házalási engedélyek, vásárok, bizonyos ipari tevékenységek engedélyezése (tégla- és mészégetés), fegyverviselési engedélyek. Irányítja az adószedést, elvégzi a sorshúzást a katonai behívásokhoz. A megyehatóság bizonyos bírói funkciókat is ellátott rendőri, földműveléssel, összeírással, újoncozással előfogat állításával, beszállás olással kapcsolatos ügyeknél. 1849—1867 között a korábbi időkhöz képest változás történt a járások beosztásában és elnevezésében is. 1848 előtt ía megyében 4 járás volt: a földvári, a dombóvári, a simontornyai és a völgységi. A berendezkedő önkényuralom a dunaföldvári járás kettészakításával Szekszárd székhellyel egy új járást hozott létre, s ezzel számuk ötre emelkedett. A járások székhelye nem minden esetben volt azonos a névadó településsel: dunaföldvári járás székhelye Dunaföld vár, szekszárdi járás székhelye Szekszárd, simontornyai járás székhelye HŐgyész, bonyhádi járás székhelye Bonyhád, dombóvári járás székhelye Tamási. A bonyhádi járás azonos \a korábbi völgységi járással. A közigazgatásban hagyományos járás elnevezés helyett többnyire a kerület megjelölést használták. Ez zavarólag hat, hiszen a „járás" jelentése mellett több megyét átfogó területi egység megnevezésére is alkalmazták. Egybeesés csak a magyar nyelvű iratoknál állt fenn, mivel a német nyelvben a járás értelmű „kerület" fogalmat „Bezirk", a nagyobb területi egység pedig „Distrikt" elnevezéssel illették. Az értelmi zavar elkerülésére tehát a németből fordított iratoknál a „járás" elnevezést használtuk a „Bezirk" fordítására. 1854-től a német nyelvű közigazgatás bevezetésétől az egyes járások szolgabírói hivatalt a már felsorolt járási székhelyekről nevezik el.