Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A TÁRSADALMI ELLENTÉTEK ELMÉLYÜLÉSÉNEK KORA - Tolna megye 1901—1918 között

zetnek mindenkor büszkeséggel kell tekintenie arra a világháborúra, amely a nemzet erejét és hősi bátorságát oly párját ritkító módon revelálta az egész világ előtt. A világháborút tartjuk a világ legnagyobb szégyenének, de a benne szerepelt magyar fajt nem szabad azzal deprimálnunk, hogy a háborút elvesztette. Meg kell neki magyarázni, kik és mért vesztették el a háborút. Az ő erkölcsi ereje igenis győzedelmeskedett, s nem szabad brutális keménységgel a homlokára sütni: elvesztetted a háborút! Tisza, Lukács László és társaságuk, meg az osztrák kamarilla még eddig életben volt vaskalaposai : ezek vesztették el az általuk balgatagul megcsinált háborújukat. FORRÁS: Tolnamegyei Közlöny, 1918. október 27. 3. old. (Vesztettünk, de dicsőségesen.) VIII/182 1918. október 30. A FŐISPÁN A TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁG ÜLÉSÉN MÉLTATTA MAGYARORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉT Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! A független, önálló, szabad Magyarország eszméje immár valósággá vált. Egyrészről azáltal, hogy úgy a kormány, mint a magyar képviselőház a personális-unió alapjára helyezkedett, másrészt ezen ismét felolvasott szózat folytán, mely az önállóságnak nemcsak biztosítását, hanem életbelépését is igére; és itt, tek. törv. bizottság, álljunk meg egy pillanatra, gondoljuk meg, mit jelent számunkra a magyar önállóság. Némelyeknek egész politikai múltját és hitvallását, sokak titkos kívánságát. Nincs labancz, nincs kurucz, nincs aulikus, és rebellis, nem kell többé suttogva és visszafojtott önérzettel vallani ami szent egyetlen ideálunkat „Magyarország teljes függetlenségét és önállóságát". Lelki szemeink előtt látom azokat az ezreket és ezreket, kik Rákóczi Ferenc óta Pro Patria et libertate elvéreztek, látom azokat, kik hosszú küzdelmes élet után elkeseredett és megtört szívvel szálltak sírba, az élettől letiporva, illúzióktól megfosztva, hogy Magyarország függetlensége talán csak utópia volt és utópia marad. Látom azt a százezer és százezer ragyogó hőst, kik e világháború során énekelve indultak ki a csataterekre és vérükkel pecsételték meg a hitüket és meggyőződésüket, mert hisz mindnyájan csak a magyar szabadságért haltak meg... S amikor tilalom jött — felsőbb katonai parancs —-, hogy magyar nemzeti zászlót nem szabad a harctérre vinni, akkor derekuk körül csavarták azt a drága, azt a tépett rongyot, s úgy mentek a halálba. Nem értem, hogy a harangok nem zúgnak, nem értem, hogy a vakok szemében fény nem árad, nem értem, hogy Petőfi, Kossuth és a tizenhárom vértanú sírja meg nem nyílik, hőseink fel nem támadnak, nép nem újong az új, független, a szabad Magyarország megszületésén. Azaz — értem... Magyarország függetlensége nem békés evulúció, hanem háborúnak utolsó és legborzasztóbb tombolása között született meg. FORRÁS : Tolnamegyei Közlöny, 1918. november 3. 2. old. Vármegyei közgyűlés. (Részlet dr. Apponyi Rezső grog főispán beszédéből.)