Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A TÁRSADALMI ELLENTÉTEK ELMÉLYÜLÉSÉNEK KORA - Tolna megye 1901—1918 között

főszolgabírák több intézkedést tettek a kiköltöztetés keresztül vitele czéljából, s eddig csak azért türettek meg ideiglenesen, mert a törvényhatóság részéről szabályrendeleti úton való intézkedés helyeztetett kilátásba. Ha a városi elöljáróságnak tudomására jutott, hogy ily barlanglakás eladásra kerül, a venni szándékozót mindig figyelmeztette, hogy az ott lakók rövid idő alatt kiköltöztetni fognak, mértis a vételtől tartózkodjék. A még ott levő, a jelenben azonban nem életveszélyes, de közegészség­ügyi szempontból kifogás alá eső barlanglakások megszüntetése iránt az eljá­rást megindítani fogom. Dr. Hirling Ádám polgármester FORRÁS: TmL. Alispáni iratok: 1726/1908., tisztázat. VIII/54 1907. január 27. A KIVÁNDORLÁS MEGYEI ADATAIT KÖZLI A TOLNA VÁRMEGYE Az 1906. évi kivándorlás Tolnavármegyéből, miként azt már az év második felében közölt havi kimutatásaink jelezték, valóban elszomorító és megdöbbentő mérveket mutat. Az 1905-ik évben beadott 2 819 útlevélkérelem és a kiadott 2 666 útle­vél; 1906. évben beadott 3 690 kérelem és kiadott 3 600 útlevél; az emelkedés tehát 934. Ez óriási számhoz hozzá kell még venni a kísérők számát 370-et és az útlevél nélkül kiszököttek számát 369-et és kitűnik, hogy a megye népessége az elmúlt évben csak a kivándorlás címén 4 339 fővel fogyott. Ha most tekin­tetbe vesszük, hogy Tolnavármegye lakosságának évi szaporodása a születések útján legfeljebb és legjobb esetben is átlag csak 2 555 lehet, kitűnik, hogy e 2 555 újszülöttel szemben több mint 4 000 felnőtt, munkabíró, szaporodásra képes egyén a veszteség. Valóságos és nyílt elvérzése ez a megye népességének, ami népszaporodási viszonyainkat teljes mértékben megrontja és felforgatja. Az 1906. évi kivándorlók közül Amerikába ment 2 825, Németországba 1 753, Európa egyéb országaiba 125. Látható tehát, hogy most már a kivándor­lók többségének iránya nem Németország, hanem Amerika, a kivándorlás tehát rossz indulatú tüneteket mutat és bizonyosra vehető, hogy a tömérdek kivándo­rolt (1904. augusztus óta Amerikába ment 3 428, Németországba 3 329, összesen tehát 6 757 egyén a kísérők nélkül) a jövőben még sokkal többet fog az itthon maradottak közül kicsalni, részint a rokonság kötelékeinél fogva, részint pedig a jobb kereset kilátásba helyezésével. Az egyes községek közül némelyek ijesztő számmal járulnak a kiván­dorláshoz. Így Bátaszék 570, Tolna 180, Nagykónyi 170, Gyönk 80, Nak 40, Ta­mási 60, Medina 49, Dunaföldvár 35, Kisdorog 33, Nagyszékely 40, Bonyhád 61, Hőgyész 88, Paks 75, Mucsi 20, Miszla 31, Kistormás 24, Gindlicsalád 41, Felső­ireg 35, Felsőnána 56, Felsőnyék 25, Kocsola 23, Kisszékely 20, Murga 43, Zom-

Next

/
Oldalképek
Tartalom