Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A TÁRSADALMI ELLENTÉTEK ELMÉLYÜLÉSÉNEK KORA - Tolna megye 1901—1918 között

miniszteri rendelet értelmében kénytelen a gyűlést feloszlatni, mi által éppen ő akasztja meg a beszámolást. Ha sikeres is fellépése, az inzultálásra kész tömegből nem lehet egyet-kettőt kiválasztani s kivezetni, mert a nagy tömeg szóval és tettel pártjára áll, s ezzel kész az összeütközés a karhatalom és tömeg között. Hát mi elismerjük a rendőrkapitány úr teljes jóhiszeműségét, de az ily fajta védekezést el nem fogadhatjuk. Láttunk mi már itt a most lefolytaknál zajosabb gyűléseket. Ott indulat izzott, forrongott, s nem hogy úgy mondjuk, egy kis heczczről volt szó, s a főszolgabíró erélyes fellépése rendet csinált két szál csendőrrel és nem huszonkettővel. Az erélyes fellépés mindig imponál a tömegnek, a mi népünk egyébként is józan, békés, nem veszekedő természetű, az a nagy baj azonban, hogy a rendőrkapitány úr még idegen, s teljesen félre ismeri. Ma is az tehát a véleményünk, hogy a helyzet és az emberek alapos ismeretével a jelen esetben is sikerrel teljesíthette volna a rendőrhatóság azt a szép kötelességet, hogy a szólásszabadság legszentebb jogát megvédelmezze. De mindezt hagyjuk. Azt azonban már leghatározottabban elítéljük és tiltakozunk ellene, hogy a vasárnapját élvező?! békésen sétáló közönséget, a neki vezényelt csendőrség szuronyt szegezve szórja szét. Erre már csakugyan nem elég az a pár hangos éljen vagy sivító abczug; mely a nagyvendéglő előtt összeverődött tömeg soraiból előtört. Igaz, hogy a csoportosulás tilos, de a fővárosban is előbb szétoszlásra szólítják fel a járó-kelőket, hogy lehet tehát szuronyrohamot intéztetni egy mit sem gyanító tömeg, vagy pláne a járdán békésen sétáló, vagy álldogáló közönség ellen, a mikor a szétoszlásra előzetesen fel se szólítja senki. Bizony jelen esetben csak a csendőrség kellő tapintatának köszönhető, hogy sokaknak a megszalajtáson, elesésen s egy kis ijedtségen kívül egyéb bajuk nem esett. Mi egy cseppet sem csodálkozunk tehát, hogy olyan nagy méltatlankodással tárgyalják ezt a még csak nem is menthető esetet, s hogy vannak, akik hivatalos úton is orvoslást keresnek a rajtuk, meg a nagyközönségen megesett, eltagadhatatlan sérelem miatt. FORRÁS: Közérdek, 1906. április 28. (Szurony az utcán) VIII/46 1906. május 1. A KÖZÉRDEK ClMÜ LAP HÍRADÁSA MÁJUS ELSEJÉNEK SZEKSZÁRDI MEGÜNNEPLÉSÉRŐL A természet megifjuhodásának gyönyörű hónapját általánosan bevett szokás szerint zeneszóval szokták ünnepelni a hónap első napján. Ezt a kedvelt napot foglalták le maguknak a mostani kor egyik társadalmi alakulásának tagjai, a szoczialisták ünnepnapul. A szekszárdi építő munkások szövetkezete — asztalosok, ácsok és kőmívesek társulva a szekszárdi napszám-munkásokkal — szintén megtartotta ezt a szocziális ünnepet. Korán reggel a szövetkezet helyiségéből czigány zenekarral vonultak ki a vámházi kiserdőbe; elől a szokásos feliratos táblát vitték zászló helyett; a tagok azonban felkötötték a piros nyakkendőt. Mulatozásuk az esti órákban ért véget. FORRÁS: Közérdek, 1906. május 5. (Május elseje Szekszárdon)