Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A TÁRSADALMI ELLENTÉTEK ELMÉLYÜLÉSÉNEK KORA - Tolna megye 1901—1918 között

pusztára való barangolása oly nagy mérveket öltött, és az itt rendelkezés alatt lévő, de elégtelen és száz irányba igénybe vett és lekötött csendőrséggel már kez­detben hatóságom által megakadályozható nem volt. — A sztrájk mozgalomnak elfojtására közre hatott, hogy a földmívelés­ügyi m. kir. minister úr a járásban lévő bérgazdaságok részére 1793 kisegítő tartalék munkást bocsájtott rendelkezésre. — Úgy az idegen arató munkások, valamint a fegyveres erőnek megérke­zése utóbb megszülte azon eredményt, hogy a bérgazdaságok által nyújtott ked­vezmények folytán a sztrájk szünetel, és a kiegyezések a munkások között a hatóság közbejöttével megtörtént, a gazdasági cselédek pedig az általam Tamá­siban egybehívott és megtartott gazdasági értekezleten részükre megajánlott bérjavítás, napszámmunkák (:robot:) megszüntetése és ennek ezen túli díjazása, úgy egyéb kedvezmények nyújtásának kilátásba helyezésével — ismét munkába állottak. — Végül fontos és megemlítendő jó hatást gyakorolt a békés munkába állásra vármegyénk alispánjának a községek elöljáróihoz 7514/905. sz. alatt intézett ta­pintatos körrendelete, valamint hatékonyan befolyásolta a békés rendnek létre­jöttét a bérbirtokoknak a hatóság általi beutazása, a munkásokkali személyes intelem. — Mint már előre bocsáitottam a sztrájk f. évi június hó 18-án tört ki, s az áradat másnap indult Nagykónyiból és terjedt Eledény, Ságh, Megyés, Szem­cse és Muth pusztákra, melyekből hamarosan mintegy varázsütésre a sztrájk el­lepte az egész járásnak bérgazdaságait. — A katonai és csendőr karhatalom részletekben érkezvén, a szükséghez mérten a legveszélyeztetettebb pontok megszállására osztatott be, nevezetesen: a lovasságnak ide vezényelt 2 századából egy század Szemcse pusztán, egy pedig Dcbrőnte pusztán helyeztetett el; az 52. gyalogezrednek ide vezényelt 5 száza­dából Koppányszántó község Eledény és Simonmajor puszták, Magyarkeszi és Nagykónyi község, Ságh, Fornád, Adorján, Komlós és Muth pusztákra fél-fél század rendeltetett ki: továbbá a 38. gyalogezrednek ide érkezett 4 századából Kecsege, Megyés, Bencze, Barnahát, Bel és Külfürged pusztákra fél-fél század, Martincza pusztára pedig egy század küldetett ki; ezeken kívül az 52-ik gya­logezrednek egy százada a hatóságommali érintkezés nélkül Csehi és Ireg pusz­tákon foglalt állást. — Ezen karhatalmi kirendeltség a járásomba különböző irányból ide vezényelt egy szakaszparancsnok vezetése alatti 75 főből állott csendőrség teljesítette ideiglenesen vezetésem és rendelkezésem alatt a közbiz­tonsági szolgálatot; a sztrájk csillapultakor az összes katonai karhatalom vissza rendeltetvén, annak pótlására a 23. gyalogezred 2 százada érkezett, de pár napi itt lét után midőn a kisegítő munkások egy része végleg elszállíttatott, szintén /endes állomás helyére bevonultatott. — Es itt meg kell elismerőleg jegyeznem, hogy a katonai karhatalmi kirendeltség tevékenysége a megfigyelésen kívül egye­bekre is kiterjedt, sőt megkereséseim folytán minden nehézség nélkül nemcsak mint inponáló katonai hatalom szerepelt, hanem a csapatokat széttagolva por­tyázásokat is a legkészségesebben teljesített, a mi tetemesen megkönnyíté a rendőrhatósági intézkedéseknek végrehajtását és a rendnek helyre állítását. — A karhatalom magatartása kisebb nézet eltéréseket eltekintve minden irányban kifogástalan volt. -— A mozgalom elleni védekezésben a lovasság közreműködését találtam mozgékonyságánál fogva értékesebbnek, mégis ki kell emelnem e helyen a csendőrségnek ily esetekbeni kiválóságát, megbízható és munkabírását. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom