Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A NEOABSZOLUTIZMUS ÉVEI - Tolna megye 1849—1867 között

melyet az a rendíthetetlen jogalapon szilárd következetességgel elvégre az örök igazságnak, és a jogfolytonosságnak a jogvesztési tévtan ellenében telyes dia­dalaként fényesen kiküzdött. A hazai évkönyvek dicsőítve fogják megörökíteni e' Gyűlés Tagjainak sikeres közreműködését — 's eltörölhetetlen betűkbe fog­lalni a bölcs vezérnek, Deák Ferencznek halhatatlan érdemét, kit a Gondviselés választott, és rendelt a vészben forgott alkotmány és magyar állam meg men­tésének Vezérküzdőjévé; — és nem lehet hazafiúi tisztelettel meg nem hajolni Előtte, egy aránt csodálva és dicsőítve egyszerűségében Nagyságát, és nagy­ságában egyszerűségét, és a fejedelem iránt hűséggel párosult legtisztább, leg­buzgóbb hazaszeretetében a legemelkedettebb hazafiúság mintaképét. — Hazánk ezen a szó valódi értelmében nagy Fiának dicső neve érdem­fényben fog ugyan ragyogni, míg Magyar él, de a mi óhajunk imánk az Éghez, hogy az Isten tartsa meg Öt nekünk most élőknek az emberi lét legszélsőbb határáig épségben, és további működéseinek jelen erélyében, hogy a legna­gyobb jelentőségű, mert horderejével jövő évszázadokra kiterjedő országos mü­vet, melyet már szerencsés kezdetbe hozott, és oly bölcsen vezet, éppen oly szerencsés véggel be is fejezhesse a Haza boldogságára, melynél önmagát feledő Lelkének és életének nincs más, de nem is lehet annak elérésénél magasabb jutalma; melyen kívül az ő minden egyébb az emberek életét rendszerint izgató 's gyakran helyesb irányokat tévesztető vágytól ment a nemzeti Geniust, de legtökéletesebben ismerő és önmagából kifejező sajátszerű Egyénisége a nemzet bizalmát legnagyobb mérvben bírva, van is egyszersmind az Ország nagy Ügyé­nek vezérképeni intézésére leginkább, és elanyira, mint Senki más, hivatva. — Midőn a szerencsés politicai fordulat eszközlésében kinek kinek érdemét mértéke szerint hazafiúi hálával elismernünk illik és kell: élnem mulaszthatjuk önként az igazság és méltányosság követelésekép megadni azt a kormányról lelépett, és épen oly szeplőtlen jellemmel, mint fényes szellemtehetséggel kitűnő államférfiáinknak; kiknek a mily nehéz volt feladatuk: annak megoldásában épen oly erélyes, és tapintatos vala eljárásuk; 's a czélhoz vezető út egyengeté­sében félre ismerhetlen az ő érdemök, melyért habár ők azon kiválólag jeles Hazánkfiai tetteik tiszta öntudatában erezik, és találják legkielégítőbb jutalmu­kat: mindazáltal hazafiúi érdemöknek a nemzet részéről telyes elismerésében is méltán részesülnek, és majd idő múltán annál bővebben még, midőn érdemök mindinkább 's inkább kifogtünni, mikép a Gúlák magassága nem azok tövében és közlében, hanem távolabbról nézve látható inkább, és megmérhető. Ö utánnok a Kormányzó öcs: 's apóst, királyi felsége Urunk királyunk legkegyelmesebb kinevezése folytán már az alkotmányos felelős Ministerium lépett Hazánknak úgy az irántai tiszta szeretettől buzgó, mint magas észtehetség­gel, tágas eszme körrel, gazdag ismerettárral, és tudományai tündöklő, cselek­vésre akarattal és erővel bíró lelkes fiaiból megalkotva, kiket együtt, és egyen­ként az elfoglalt alkotmányos téren az egész Haza méltán nemcsak benső, ha­nem küljelekben is szerte nyilvánuló közörömmel és közbizalommal üdvözöl, kormányzatunkat pedig minden közhatóság törvényszerű közreműködésével elősegíteni nem csak tartozik, hanem önként kész és törekszik; sőt kell, hogy minden egyes hazafi és minden lakossá e honnak fedhetlen megfelelő magatar­tásával megkönyiteni, vagy is meg nem nehezíteni polgári kötelességének is­merje; mert a Ministeriumnak alkotmányos eljárása üdvös, eredményes csak úgy lehet, tömérdek nagy és nehéz feladatainak szerencsés megoldása, és az által az alkotmány telyesb és telyesb kifejtése csak úgy sikerülhet: ha annak rendeltetése szerinti felelős eljárását az Ország iránta méltán ápolt bizalmához

Next

/
Oldalképek
Tartalom