Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A TÖRÖKKOR - AZ ÜJ HONFOGLALÁS ÉVSZÁZADA
nak Bajazid nevű fiát a gyermekeivel együtt visszaadta, s mielőtt Bajazid az atyjához visszatért volna, útközben atyja parancsára, a leendő béke tartóssága jeleként, valamint a kölcsönös nyugalom érdekében meggyilkolták. Hasonlóképpen azt is jelentették, hogy a törökök említett császára a felséges császári és királyi felség, az én két legkegyelmesebb uram azon küldötteivel, akik Konstantinápolyban voltak, felségedhez küldte. A maguk a tolnai polgárok két napon keresztül velük együtt utaztak és minden felé azt suttogja a nép, hogy azért küldték őket, hogy bizonyos végvárakat felségedtől a béke reményében követeljenek. Továbbá a követeket két ezer janicsár kísérte, akik Tolnán másfél napig maradtak, innen pedig egyenesen elutaztak Tolnáról, azt mondják, hogy a császár Hadriánopoliszban szándékozik telelni, mert innen alkalmasabb háborút indítani vagy előkészíteni, arra amerre akar, továbbá jelentették azt is, hogy a császár a mostani budai pasa helyére a vezérei közül küld egyet Budára... FORRÁS: Barabás Samu, Zrínyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok, Budapest 1898. I. kötet 612—613 1. 11/28 1562. DUNAFÖLOVÁR 1562. ÉVI TÖRÖK ADÖÖSSZElRÁSA ,,Város-i Földvár, tartozik a budai szandzsák nevezett mahiéjához. Berek Benedek házas, Jakab fia legény, Paksi Lőrinc házas, Máté fia legény, Borbás fia legény, Nagy Borbás házas, Imre fia legény, György fia legény, Timár Pétör házas, Pál fia legény, Dodó Bertalan házas, György fia legény, Berber Lőrinc házas, Lukács fia legény, Simon Mihály házas, Nagy Pál házas, András fia legény, Mészáros Mátyás házas, János fia legény, Vince Pál házas, Borbás testvére legény, Miklós fia legény, Baracsi László házas, Mátyás fia legény, Madaros András házas, Lőrinc fia legény, Böszter Péter házas, Mihály fia legény, Szabó András házas, Pajzs Borlobás házas, Pétör fia legény, Nemes Pétör házas, Gergel Benedek házas, György fia legény, Fábián István házas, Szakács István házas, Benedek fia legény, Szőke György házas, Péti Demetör házas, Máté fia legény, Balok Pétör házas, Szakács Imre házas, Fülöp Balázs házas, Imre deák házas, Péti Demetör házas, Timár Gergel házas, Miklós fia legény, Foris Ambrus házas, Majos Máté házas, András fia legény, Varga Márton házas, Mihály pap elaggott, Tolanics Demetör házas, Imre fia legénye Csira Bertalan házas, Bízom Mihály házas, Fejes András házas, Bálint fia legény, Csordás Borbás házas, Tót Éliás házas, Bendő Gál házas, Máté fia legény, Tolanics Lőrinc házas, István fia legény. Vas Tomas házas, István fia legény, Lovas Pétör házas, János fia legény, Modaras Mihály házas, Tót Pétör házas, Albert fia legény, Bodrog Jakab házas, János fia legény, Pál fia legény, Vastak György házas, Demetör fia legény, Csordás Pétör házas, Tot Sebestyén házas, Bálint fia legény, Nagy Bálint házas, Mátyás fia legény, Pál deák házas, György fia legény, Kelemen Gergely házas, Balázs testvére legény, Ferenc fia legény, Mészáros Pétör házas, Zobor Pál házas, Győrfi Balázs házas, Bíró Ambrus házas, Szólati Mihály házas, Bornemissza Gergely házas, György fia legény, Pétörfi Jakab házas, Benedek fia legény, Kelemen Balázs házas, Lőrinc fia legény, Belös János házas, Gergely fia legény, István kovács, Simon testvére legény, Kovács Gyenös házas, Gáspár fia 10 Évszázadokon át 145