Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR - Tolna megye a hazáért és a haladásért

gyául vegye — tiszti ügyeleteket pedig szakadatlanul és minél hathatósabban arra fordítván, hogy ezen végzés voltaképp teljesedjen, és fenntartasson — a dolog foganatja eránt időrül időre a T. Karoknak tudósítást fognak tenni. FORRÁS: TmL Közgyűlési jegyzőkönyv, 1831. november 21. IV/32 1832. augusztus 9. TOLNA VÁRMEGYE KÖVETI UTASÍTÁSA AZ ÖNKÉNTES ÖRÖKVÁLTSÁG MELLETT Áltáljában Követ Urak az urbáriális tárgyban hozandó törvényeket, nem mint nemzetünk egész jövendőjére megfelelőket, sőt inkább csak mint a haza jobb s tökéletesb állapotra emelkedésének lépcsőit tekintenék, ezen tör­vényeknek célját pedig a jobbágyságra nézve nemcsak ennek fennmaradásában és bátorságában, hanem részére jussoknak megállapításában és megőrzésében is keresvén. Az I. cikkely 7-ik §-ra nézve meggyőződvén a Tettes Karok, hogy leg­inkább meg fognak egyezni ama fontos tekintetek, melyek a földesúrnak az urbáriális telkekben lévő sajátja — a jobbágynak jelenvaló helyheztetése — úgy arra nézve fennforognak — hogy az urbáriális állapot erőltetés és sére­lem nélkül bajos állapotjábul kiemelődjön — a jobbágyság pedig polgári jussai terjesztésével a hazához, és ennek polgári alkotmányához annál szorosabban kapcsoltasson. — Ha a nemtelen jobbágyok is törvények által képesekké tétet­nek, hogy az urbáriális telkekben valóságos földi tulajdont szerezhessenek, s bírhassanak. És e mellett szabadságokban állván a jobbágyoknak a földesurak­tul úgy a teljes határtalan tulajdont megszerezni, vagy ez, és a felsőségi juss a földesúrnál maradván, csak jobbágyi adóztatásaikat váltani meg. Ezen kétféle szerződés mind a két részrül szabad alkura hagyattasson, mely t. i. legbiztosab­ban, sérelem nélkül és a felek megnyugtatásával fog célra vezetni. A szabad adás-vevést pedig azon helyheztetéshez illő mód gyakorol­tassák, melyben a jobbágyok a megváltás egyik vagy másik útján jutnak. Ezen tárgynak ily mód intézkedésén, hogy t. i. a földesúri fennálló tulajdonnak, melyet, úgy mint más tulajdont a törvénynek meg kell őriznie sérelem nélkül — a jobbágyságra nézve az érintett célok el legyenek érve, és az erkölcsi s polgári emelkedésének e részben is — alapját telje — iparkodjanak Követ Urak. Egyszersmind pedig figyelmek, s ügyeletek tárgyát vegyék. Hogy ezen elv a fidei commissumok, és papi, úgy más közjószágokra nézve is célarányos alkalmaztatással, mely annak helyén bővebben ki fog fe­jeztetni, fenntartasson. Továbbá — hogy amint a Tekintetes Karok a birtoknak bizonytalansá­gát áltáljában a privát és közjólét egyik akadályának tekintik, úgy eme tör­vény értelmében leendő eladások, melyeknek örök létekre is privát pecsétet elegendőnek a törvényes bizonyság hitelesítését azonban mindenkor t. i. örök, vagy zálogos légyen, a szerződés szükségesnek látják a Tekintetes Karok enva­lidatis alá az praejuditio soha se eshessen. S végre a jobbágyok közt jelenvaló teljes urbáriális függésekben is különféle szokás szerint házaiknak gyakorlott adása és vevése, melynél a föl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom