Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR - Tolna megye a hazáért és a haladásért

IV/27 1830. március 21. A MADOCSAI CURRENS KÖNYV AZ 1830. ÉVI ÁRVÍZ PUSZTÍTÁSAIRÓL Az 1829-dik esztendei november hónapnak 11-dik napjától kezdvén el az hó az esést, a gyakorta való havazás által annyira megszaporodott az hó minden felé, hogy három lábnyomnyi, vagy fél ölnyi magasságú hónál nagyobb volt, mind hegyen, völgyön egyaránt. A Duna vizét is az ekkori tél oly erősen lezárta, hogy a jég vastagsága az egy öl mértéket tökéletesen megütötte: mindezek bámulással szemléltettek. Könnyen lehetett hát előre elgondolni, hogy a nagy hóból az olvadás által nagy víz lészen: és a szörnyű vastagságú jég a víz folyamatjának nagy akadályt okozván, még a lakóházakra is a víz veszedelmet fog hozni. Ugyanazért elkezdvén a madocsai elöljáróság és a lakosok a munkálódást a bölcskei töltésnél 1830-dik esztendő március hónap 19-dik napján, mivel előbb az hó miatt nem lehetett, éjjel és nappal szüntelen vigyáztak a víznek nevekedésére, és munkálódtak. Ezt cselekedték a bölcskei elöljárók is az oda való lakosokkal együtt, és a víznek a töltésen való általereszkedését töltésekkel akadályoztatták, meg is gátolták egészen március 21-dik napján mintegy délig: de utóbb a víz a bölcskei lakosok serény munkálódásán erőt vett, és a bölcskei helységben bérontott az, honnan már a veszedelmet Madocsára is várni lehetett, mindaz által a madocsai lakosok a töltés munkáját félben nem hagyták, mindaddig, míg szemeikkel szomorúan nem szemlélték a víznek a madocsai szántóföldeken, vetésekben való általereszkedését, éppen ez a víznek útja madocsai özvegy Szabó Györgyné földjén esett. Már ezt látván a madocsai lakosok, hogy bizonyos az veszedelem, mert a víz az helységnek napnyugoti részére siet, a munkát elhagyta, és a veszedelemben forgó helységének, házának, vagyoninak oltalmára sebes futással sietett, s hazaérvén azon fáradtan, az helységbe berohanni törekedő vizet több töltéseknek hányásával meggátolni iparkodott a népség, haszontalanul mindazonáltal, mert utoljára az árvíz minden munkáit semmivé tette, 21-dik márciusnak estvéli négy órájakor. Ekkor már nem lehetett másról gondoskodni, mint a vagyonoknak bátorságos helyre leendő takarításáról. Engedett is a természetnek nagy dicsőségű ura az hordozkodásra estvéli hét óráig három órákat, mely idő alatt sok vagyonok megmentethettek a veszedelemtől, de mégis, ámbár a lakosok edényeik vagy ladikjaik elegendők nem lévén, az utcákon hajnalig való vízben takarították egyet másaikat, a vonós jószággal bírók pedig kocsikon és szekereken, nem kevés aprólék vagyonokat kéntelenítettek a víznek hagyni, amellett is, hogy egymásnak szorgalmatosan segítettek, mivel azokat vagy a víz elvitte, vagy az ház leomlása eltemette. Ekkor az árvíz 220 házakba ment be, és csak 105 házak maradtak szárazon a Torony utcában, a veszedelem elől azért ide vonták magokat a nyomorúságban lévők. Irtóztató volt látni, hogy azon kis száraz hely milyen rakva volt emberekkel és barmokkal, mégpedig elvesztett vagyonjaikért kesergő férfiakkal, a fejeikre kapcsolt kezeik alatt jajgató asszonyokkal, a veszedelemtől megrémült siránkozó gyermekekkel, várván mindnyájan a végső veszedelmet. Eképpen tölt el az egész éjszaka, mígnem az óhajtott nap meghozá a világosságot, és az álomtalan nép kívánván elmaradott vagyonainak összeszedésére sietni szorgalmatosságát megújította. Midőn pedig meglátta összveomlott