Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR

gai valamint a könnyen lángrakapó építési anyagok használata miatt, gyakran egész falvak váltak hamuvá néhány óra alatt. Ma sem lehet a szív összeszorulása nélkül olvasni Decs nótáriusának tájékoztatását arról a szörnyű katasztrófáról, amely 1773. október 21-én hamuvá tette a községet, amikor „sokaknak szülei, másoknak gyermekei örökre megsültének és égtenek". A több mint 200 ház pusztulásával járó tűzvész annyira tönkretette a községet, hogy még három hónap múlva is így írt egy megyei bizottság: ..Itt most már nem a kutyák ugatását, a kakasok kukorékolását, hanem a rókák nyikogását és a farkasok üvöltését lehet hallani". Végül néhány igazságszolgáltatási dokumentumot mutatunk be, ezek ízelítőt adnak arról, hogy hogyan harcolt a tolnai föld népe érdekei megvédéséért a korrupt, hatalmaskodó tisztségviselők, illetve az „örök ellenség" — a földbirtokos és szolgahada ellen. A kölesdi jobbágyzendülést az váltotta ki, hogy a mezőváros egyes vezetői elárulták a jobbágy-közösség érdekeit, nagyobb adót, valamint mértéken felüli „némethtartást" szedtek be a lakosságtól és nem tudtak elszámolni a város pénzével. Az elégedetlenség 1766. májusában „zendülés" formájában robbant ki, a hűtlen vezetőket deresre tették, megkóstoltatták hátukkal a bíró botját (amelyet oly könnyen működtettek a jobbággyal szemben) és önkényesen olyan új vezetőket választottak, akikben bíztak. Ozorán is fegyveres megmozduláshoz vezetett az elégedetlenség. A történész különösen nehéz helyzetbe kerül, ha tömegeket érintő és mozgató eseményeket kell mérlegelnie. A kölesdi és az ozoraihoz hasonló „zendüléseket", népítéleteket valóságos érdeksérelmek váltották ki, de ezeket mindegyik fél — ez törvényszerű is — csak a saját szemszögéből nézve hajlandó megvilágítani. Ezt forrásaink is kitűnően tükrözik: a hatalmukkal visszaélő kiskirályok csak a nép atrocitásairól beszélnek és gyakran általánosítva az egész tömegnek szemére hánynak egyedi, túlzó megnyilatkozásokat. Ugyanezen emberek másik törekvése, hogy az őket ért sérelmeket a földesúr, a megye, az ország, az egész emberiség ellen elkövetett gaztettnek tüntessék fel, aláhúzva nemcsak a köteles tiszteletadás elmulasztását („a süvegeket sem mozdították" a jegyző előtt), hanem azt is, hogy a „hatalmi munkamegosztás" szerint a paraszt nem élhet az önbíráskodás fegyverével. A másik fél (a falu túlnyomó többsége) a kiváltó okra, a jogos sérelmekre helyezi a hangsúlyt, azt mutatja be, hogy miért csordult ki a pohár, nem akarja felvázolni, hogy a kicsordult víz mit áztatott el... Ilyen esetekben a kutatónak gondosan kell mérlegelnie minden forrást, meg kell vizsgálnia, hogy egyes forrásokon belül milyen ellentmondások vannak; egybe kell vetni a különböző dokumentumok adatait, meg kell válaszolni a közöttük mutatkozó ellentmondások miértjeit; válaszolnia kell számos, saját maga részére feltett kérdésre (pl. miért nem az egész elöljáróság ellen irányult a nép haragja?). Másik forráscsoportunk a szekszárdi uradalom néhány községének úrbéri panaszairól és az uradalom tiszttartójának ezekre adott feleleteiről ad képet. Az úrbéri vizsgálatok végrehajtását még Mária Terézia írta elő: évente egyszer (a téli hónapokban) a megye tisztségviselőinek végig kellett járniok a községeket és ellenőrizniök kellett, hogy az urbáriumokban rögzített jogokat és kötelezettségeket pontosan megtartják-e. Az ellenőrzések azonban II. József uralkodásának időszakáig csak formális eredménnyel jártak: a községek tanúsítványlevelet adtak arról, hogy az ellenőrzést végrehajtották és minden az urbárium előírásainak megfelelően történik náluk. 1780. után viszont a régi sérelmek is felfakadtak, a parasztság megérezte, hogy erős szövetségesre lelt, ezért a 14* 211