Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A TÖRÖKKOR - AZ ÜJ HONFOGLALÁS ÉVSZÁZADA

Verancsies Antal Zay Ferenccel már 1553-ban, amikor királyi követként Tolna megyén átutaztak, elhagyott műveletlen vidéket, s üres falvakat találtak és megállapították, hogy régen egy faluban annyi volt a földművelő, mennyi most harmincban is alig találtatik. A régebbi felfogás az volt, hogy Tolna megye Szigetvár 1566. évi eleste után pusztíttatott el, tehát tovább nem tartható, s itt egyben Tolna megyében a mohácsi csata előtti időkben feltételezett 540 helység egyszerre és egyidőbeli létezése is kérdésessé válhat, tudniillik, már a török uralom előtt a lakosság vándorlás jelentős lehetett. A pusztásodó elhagyott falu és az újratelepülő, faluvá alakuló puszta egyaránt ismert folyamatok lehettek. A GAZDASÁGI ÉLET Tolna megyében ebben az időben a mezőgazdasági termelés összesen 306 világi és egyházi birtokos tulajdonában összpontosult. A legjelentősebbek közé a Hédervári család ozorai uradalma 15 faluval vagy a györgyi Bodó család anyavári uradalma 44 faluval tartozott, de hasonló nagybirtok még tíz, s ezenkívül még 11 egyházi nagybirtok is működött. Minden nagybirtok saját belső szervezettel és saját kezelésű (allodiális) várföldekkel rendelkezett. Ezeken a majorságokon, főleg saját használatra, állattenyésztést folytatott. A többi közép- és kisbirtok, az egyházi és világi birtoklású uradalmak között változatos csoportokban található, az egyházi uradalmak a Duna melletti vidéken és a Sárvíz mentén helyezkedtek el. A világi nagybirtok pedig, főleg a megye nyugati felében, mint a simontornyai, ozorai, tamási, debregeci, szili, dárói és dombóvári uradalmak elhelyezkedése is mutatja. A megye északi, Fejér megyével határos vidékén többségben kisbirtokos nemesek, az egykori kiváltságos besenyő települések: Tökösszeg, Végfalu, Középfalu, Beles, Kaptáros, Kajdacs stb. falvakban éltek. Ezekben a mezővárosokban és falvakban élő földművesek családjukkal háztelkeiken éltek, amely belső telekhez a külső határban a falu közösen birtokolt, és 2—3 évente újraosztott szántóterülete és legelőterülete tartozott (egy egész telekhez 20—40 hold külsőség tartozott). A külsőség, a szántó- és legelőterület újraosztásánál az egy családfőre jutó igaerő, az ökrök száma számított, e szerint a 8 ökrös gazda egész telkes, a 4 ökrös fél telkes és a 2 ökrös a negyed telkes jobbágynak minősült. A kiosztott szántóterületet és a legelőt az ökrök számához 2—3 évente hozzáigazították. Az igával nem rendelkezők a házas vagy hazátlan zsellérek voltak. Közülük kerültek ki a mezőgazdasági cselédek, akik vagy a nemesi majorságban vagy a telkes jobbágyoknál helyezkedtek el, s általában az ő portájukra is költöztek. A mezővárosokban és a falvakban így egy belső telken, amely Koppányban mintegy 300 n-öl területet tett ki, általában több család élt együtt. A magyar törvények szerint 8 zsellér egy egész telek fogalmának minősült. A mezővárosok és falvak mezőgazdasági termelésénél, egy-egy paraszti háztartás alapját tehát a termelőeszközök birtoklása, itt az igaerőt képező ökrök magántulajdona jelentette. Ezenkívül a szőlők és az erdők, illetve irtványföldek voltak még jobbágyi magántulajdonban. A megyében rendkívül jelentős szőlőtermelés területei közül Szekszárdon az 1580. évi török adóösszeírásban is láthatjuk, hogy a szőlők birtoklását a törökök is átvették, sőt a kadarka és dinka új szőlőfajtát ők hozták be. A szőlőbirtoklás külön sajátossága a külső (extraneus) birtoklás, amely lehetővé tette, hogy egy birtokosnak, akár zsellérnek is, több falu határában legyen szőlője. Egy-egy falu külső 2—3 évente újraosztott szán-