Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A TÖRÖKKOR - AZ ÜJ HONFOGLALÁS ÉVSZÁZADA

A mohácsi vész korában Tolna megye területe a mainál lényegesen na­gyobb volt, s elhelyezkedése pedig a maitól különösképpen Baranya és Somogy felé ütött el. A török hódoltság a Bátaszék—öfalu—Mecseknádasd—Batthyán— Sásd déli megyehatárnak, akárcsak a nyugatinak, sokáig még az emlékét is el­söpörte. Ez különösen azért volt lehetséges, mert a megyei beosztás alapját mindkét megyében, Tolnában és Baranyában az eredeti egyházi területi felosz­tás, a pécsi egyházmegye két főesperessége (archidiaconatus) alkotta. A török uralom elején mindkét megye, nemessége is vármegyéjét 1543—1564 között egyesítve, Szigetvárott működtette. A további évekből megyei működésre adato­kat nem találunk, de a megyehatárok fogalmáról egészen téves állításokkal ta­lálkozhatunk, mivel a két megye helységeinek emlékét, főleg csak a pécsi püs­pökség javainak hiányos összeírásai és az útleírások őrizték meg. Tolna megye keleti szélén, a Duna jobb partján az egyik legjelentősebb országos királyi hadiút (strada regalis) Buda—Eszék közötti szakasza vezetett át. A török hódítók a mohácsi csata után ezen az úton vonultak Budára, s a későb­biekben is a töröknek hódolt területnek ez a legfontosabb stratégiai útja. A legfontosabb dunai átkelőhelyek : Dunaföldvár. Paks, Tolna és Báta szorosan ezen országos hadiútba kapcsolódtak be, amelyektől nyugatra jelentős utak vezettek. Közülük a legjelentősebbek a Sárvíz völgyében Simontornyáig, majd onnan a Kapós és a Koppány völgyében haladtak tovább. A megye csaknem valameny­nyi várát, mezővárosát és legnépesebb falvait ezen utak mellett találjuk. Köz­vetlenül a török hódítás előtt Tolna megyében 13 vár vagy megerődített kastély és 21 mezőváros volt. amelyek egy része a várak mellé épült. A megelőző évszá­zadban, összesen mintegy 540 falu vagy puszta, a várakkal és mezővárosokkal együtt 306 egyházi és világi birtokos között oszlott meg. A tragikus végű mohácsi csata után következő másfél évtizedben a nagybirtokosok állandó csatározásai. Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János kettős királyságának zilált viszonyai között, mivel mindkét király egyedüli jog­forrásnak tekintette magát, birtokadományozásaik csak újabb zavarokat idéztek elő. A megyében legkirívóbb hatalmaskodási eset volt, amikor 1537. február 2-án Török Bálint fegyveresei élén rajtaütött Ozorán és azt magának elfoglalta, bir­tokosát Hédervári Ferenc özvegyét kiűzte onnan. Az elűzött birtokos perrel tá­madta meg, amely során Tolna vármegye szolgabíráit, akik Ozorán vizsgálatorf megjelentek, Török Bálint elfogatta és lezáratta. A megye nyugati felének kor­látlan ura Török Bálint, a kisebb birtokosokat tőle személyesen függő (servitor) viszonyba vonta, a nagyobb birtokosokat, mint a fenti példa bizonyítja, erőszak­kal elűzte. Az 1530-as években a szigeti és a koppányi várakat ő építette ki, amely erődítményeknek később jelentős szerepük lett. 1541. szeptemberében Szülejmán szultán Buda felé vonulva, a hadiút mellett fekvő nagyobb városokban kisebb őrségeket hagyott hátra, mint ahogy Szekszárdon Kászon béget, amelyek azután 1541. őszétől állandó megszálló erővé szerveződtek. 1542. tavaszától, ezek a hadiutat biztosító török helyőrségek, állan­dó harcban álltak az őket támadó magyar csapatokkal, amelyek vezetője a kö­zépkori Tolna vármegye utolsó főispánja, Werbőczy Imre volt. A török hódítás második nagy előnyomulása 1544-ben Mehemed budai pasa és Kaszim mohá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom