Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)
SZEKSZÁRD KORAI TÖRTÉNETE - A jégkor végi ember Szekszárd határában
Dr. Rosner Gyula Szekszárd korai története „KEZDŐDJÉK AZ ELŐBESZÉD" (Anonymus) Egy település történetének megismerése - tán mióta ember él - mindig a régmúlt idők homályában keresi a kezdetet. Az olvasó joggal kéri számon a krónikástól a való igazat. Ám be kell lássuk, hogy az összegyűjtött adatok sokasága nem jelenti mindig a biztonságot az igazsághoz, csupán a lehetőségét hordozza magában. Lehetőségét annak, hogy az adathalmazból biztos kézzel válogassuk ki és állítsuk megfelelő rendbe a valóság megismerésének tanúságtevőit. Minél távolabbi múltból merítünk, annál kevesebb és egyre bizonytalanabb ismereteket találunk, hiszen emberi elme szinte már be sem foghatja a távolságokat, mely elválaszt bennünket a megtörtént események sorától. Ha a kutató „szerencsésnek" is mondhatja magát -jó alapanyag birtokában - még mindig rengeteg gátló körülmény hátráltathatja munkáját. A több ezer éve élt emberek egészen más földrajzi környezetben élték életüket. Küzdelmükben a létért, melyet a természettel vívtak, lényegesen kevesebb ismerettel rendelkeztek. Számukra a letelepedés egy-egy helyen mindig létkérdés volt. A hely megválasztásától esetleg az életük függött. Ez egyben azt is jelenti, hogy más igények merültek fel a gyűjtögetésből, vadászatból, halászatból élők esetében, más volt a szükségletük az állattartóknak és megint más a földművelőknek, s természetesen ismét más a valamely mesterséget űzőknek. Ha egy nagyobb földrajzi egységet vizsgálunk, akkor a felsorolt kívánalmak sok-sok lehetőségét kínálják fel a kutatásnak. Ám minél kisebb területet kísérelünk meg - pontos határok közé szorítva - látni és láttatni, annál nagyobb az esetlegességekből fakadó bizonytalanság. A JÉGKOR VÉGI EMBER SZEKSZÁRD HATÁRÁBAN (Paleolitikum) Az ember megjelenése a Kárpát-medencében mintegy félmillió évre tehető. 1 E mellett az alig befogható időmennyiség mellett eltörpül az az alig 10 000 esztendő, amikor is Szekszárd határában, a Sió-csatorna palánki szakaszánál először telepedett le egy embercsoport. 2 E terület az adott időpontban, valójában a Duna árterének fogható fel, s a mocsaras, szárazulatokkal tarkított vidék remek megélhetést kínált. A korábban keletről érkezett mammutvadász gravetti népesség késői leszármazottainak, egy nem nagy létszámú csoportja telepedett itt le. A víz közelsége életet adott. Halásztak és vadásztak, élelmüket így szerezvén meg. Kőből pattintott eszközeikkel, fegyvereikkel ejtették el az őstulkokat, szarvasokat, s nyilván ezekkel az eszközökkel halásztak is. Időszakos tanyájuk nyomai, tűzhelyük átégett vörös foltjai, elveszített kőszerszámaik, s a szétszórt állatcsontok árulkodnak ittlétükről. Távozásuk okait életmódjukban kereshetjük. Nem laktak huzamos ideig egy helyen, vándoroltak a mindig jobb területek megtalálásának reményében. Ám e vándorlásra a mostoha körülmények kényszerítették őket, hiszen viszonylag hamar felélték az egy-egy terület által felkínált életlehetőségeket.
