Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Művelődési körkép

ták a XX. század elején. Ekkor már könyvtáruk is volt, amelynek könyvjegyzékét 1905-ben nyomtatták ki.

292 Jellegével átmenetet képezett a rétegjellegű középrétegi egyletek és a felekezetek szerint szervezkedő kistermelői szerveződések között. Az iparegylethez hasonlított abban, hogy legényegylete is volt, a szekszárdi kereskedőifjak önképző egylete. Önálló helyiségük eleinte nem volt. Először a Pirnitzer-házban béreltek szobákat, majd a Szekszárd Szálló emeleti dísztermét használták.

293 Itt rendezték hagyományos halvacsoráikat, s az ifjak báljait, ahol Garay Ferkó bandája „húzta a szép nótákat".

294 Az iparegylet, az asztaltársaság és a szakegylet Az iparosok szervezete a merőben más szervezettel működő Ipartestület lett volna. A kézműiparosok azonban több, egyidejűleg működő egylet közt oszlottak meg. Az Ipartestület bizonyos hatósági jogokkal is feruházott, állami felügyelettel működő érdekvédelmi és a céheket helyettesítő rendszabályozó funkciót látott el. Az egyletek önkéntességével szemben az 1884-es ipartörvény a szakmai képesítéshez kötött mesterségek esetében kötelezővé tette az ipartestületi tagságot.

295 Megalakulásakor a polgári olvasókör és polgári nőegylet is vonzotta az iparosokat - a maszkabálon még cukrászlegény nyerte a fődíjat. A kiegyezés után 1872-ig polgári olvasókör mellett azonban még léteztek a céhek, amelyek sajátos hagyományos katolikus keretek közt látták el az iparosság szervezkedési igényeit. Érdekvédelmet már kevéssé nyújthattak. Életben tartottak azonban szakmai kultúrákat. A műveltség vallásos műveltség volt. Az olvasókör ennek a megmerevedett szervezetnek az ellenzéke is volt, - nem utolsósorban a hagyományos műveltség szimbolikus ellenfelével, könyvtárával. Az 1872. évi 7., az ipartörvény, majd az 1884. évi 17. törvénycikk rendelkezéseivel a céhek megszűntek. A helyettük alakult ipartestületek mégis sokat örököltek a céhek szervezetétől. Az iparegylet sem állt alapszabálya szerint felekezeti alapon, csupán örökölt tagságának túlnyomó katolikus többsége nyomta rá bélyegét. Legényegylete pedig, miután 1892ben a semleges Iparos ifjak önképző egylete megszűnt

296 1896-ban Szekszárdi római katolikus legényegyletként alakult újjá. Az ipartestület működtette a Pándzsó (Kossuth Lajos) utcai székházban 1894-től a vándorló segédek számára a segédszállást is, amely országos hálózat része volt, s a legényvándorlás továbbélő hagyományát bizonyítja.

297 Művelődési egyletük valójában az Asztaltársaság, teljes nevén a „Szegszárdi magyar I-ső asztaltársaság" volt, amelynek alapszabályát 1893-ban fogadták el. Ez volt a 90-es évek belvárosi konjunktúrában sikerrel bekapcsolódó, kispolgárasodó iparosság találkozóhelye, szemben a felekezeti műveltségében megragadt, a filoxérával válságba került hagyományos kézműiparral. Már a 90-es években saját helyiségük volt Simon Miklós vendéglőjében,

298 ahol könyvtárat tartottak fenn. Művelődési profiljuk határozottan felekezeten kívüli asszimilációs, sőt magyarosító jellegű volt, amit nemcsak az egylet hivatalos neve sugallt. Az alapszabályban megfogalmazott célok között volt a „hazai nyelv" művelése. 1904-es alapszabály-módosítási kérvényükben - amit a belügyminiszter elutasított - egy érdekes paragrafus is szerepelt: „...ha valamely tag a társaság ülésein idegen szót használ, a szegény gyermekeket felruházó alap javára minden szóért 2 fillért köteles a perselybe fizetni, esetleg egy ülésre magát 10 fillérrel megváltani". - Vendel is megemlékezett róla, hogy sok szegény iskolás gyereket ruháztak fel. Az alapszabály-módosításkor a paragrafus már az Asztaltársaság bevett gyakorlata lehetett. Az ipartestület egyik céljával egyezik szabályzatuknak az a pontja, amely megtiltja az Asztaltársaság helyiségében politikai összejövetelek tartását.

299 Az 1914-ben megalakult rövid életű „Muskátli asztaltársaság" egészen más jellegű voltjótékonyságra és művészetpártolásra alakult kishivatalnokokból. Az ipartestület és az Asztaltársaság iparossága igen messze állt a szervezett munkásságtól. Csak a jól képzett szakmunkás évi jövedelme haladta meg a választói törvényekben az önálló iparosok és hivatalnokok számára előírt alsó határt, szavazati joguk nem volt.