Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Művelődési körkép

való részvételre, pl. a Mehrverth által említett „processiókon" zászlójuk alatt való felvonulásra. Ez alól a nemes iparosok mentesültek, akik közül sokan 48 után, az adómentességük megszűnésével felhagytak iparukkal. Az 1850-es évek anyakönyveiben még a katolikusokkal azonos arányú református nemes, „nemzetes" iparos élt Szekszárdon. Az alsóvárosi katolikus kisnemesség, köztük a szekszárdi egyházi nemesek, a prédialisták utódai

263/a kispolgári beilleszkedését megkönnyítette a többséggel azonos vallásfelekezet. Neveikkel az anyakönyvekben és árvaszéki iratokban mégis inkább a földmíveseknél találkozunk már a korszakban. Feltehető, hogy a 48-at megért fiatalabb generációjuk, Garay János útját követve, a reformátusokhoz hasonlóan kivándorolt a városból. Igen valószínű, hogy ennek a közben elvándorolt, vagy kihalt mezővárosi kisnemesi rétegnek a befolyása mellett szavazták meg az abszolutizmus idején a dézsmamegváltási összeget a gimnázium javára, illetve az ő elvándorlásukkal vált a gimnázium-alap behajthatatlanná. A hátrahagyott, többségében földműves mezővárosi közönség, mint látni fogjuk, kevésbé tartott igényt az iskolákra. A polgári értelmiség és művelődési missziója A török hódoltságot követő betelepülés után kialakult etnikumok korszakunkban már átélték a 48-as forradalom és szabadságharc, majd az önkényuralom nemzeti téren egységesítő időszakát. Műveltségükben különböző hangsúlyokkal ez a közös emlék is nyomot hagyott, közös hagyományukká lett. Evvel a 48-as népi nacionalizmussal kiegészült, felekezeti etnikumokkal megosztott műveltséggel szembesült a kiegyezés korszakának hivatalos állami művelődési, ezen belül mindenelőtt iskolapolitikája. A középréteg saját - korántsem egységes - polgári rétegkultúráját terjesztette, amikor a hivatalos művelődéspolitikát végrehajtotta. A saját örökölt etnikai-felekezeti műveltségük talaján polgárosodó kistermelői rétegek szemében ez a rétegkultúra is idegen volt; más nyelvet, más viseletet és viselkedési normákat írt elő, mint amiben felnőttek. Idegenkedésüket a maguk módján öltözetükkel, építkezésükkel, az iskolák elhanyagolásával ki is fejezték. Közülük a legnagyobb nyíltságot a modern polgári nemzeti kultúrával szemben az etnikai szempontból kevert, társadalmi mobilitásában az ipari-kereskedelmi lépcsőfokot bejárt mezővárosi kispolgárság tanúsította. Az úri középosztály felé igyekvő réteg volt a közép-európaias magyar polgári művelődés jó tanulója. Ők ültek a magyar nyelvhasználatot erőltető szekszárdi „asztaltársaságban". Ők adták fiaikon keresztül a névmagyarosításban elöljáró, kishivatalnoki és tanítói kart.

264 A polgári forradalom győzelmével a művelődés mércéje a polgári műveltség lett. Ez a műveltség azonban épp úgy kialakulóban volt, mint maga a gyenge és megosztott magyar burzsoázia. A régi németes polgárság s a rendi felekezeti választóvonalakkal elválasztott magyar középrétegek tömegei egyként korszakunkban alakították ki, illetve sajátították el a modern polgári nemezeti kultúrát. Értékítéleteik ennek megfelelően bizonytalanok voltak. A felekezetek fölött álló „nemzettest" tagjainak tekintették magukat, s ez olykor szinte szakrálisán ki is fejeződik, például 1876január-februárjában a Deák Ferenc halála alkalmából tartott szertartásokon, ahol a három - a katolikus, református és zsidó egyház külön megtartott gyászünnepségére egymás képviselőit is meghívták - az evangélikus Deák egyházát a városban még a reformátusok képviselték.

265 A valláspolitikai küzdelmek mégis bennük is felkeltik eredeti műveltségükből is származó felekezeti szenvedélyeiket. Sovinizmusuk mögött gyakorta ott rejlik asszimilációjuk befejezetlenségének feszültsége. Sznobságuk „nyugoti" irányban, s a dzsentri életmód iránt, a gyökereitől megszabadulni vágyó új polgár öntudatlanságát tükrözi. Szekszárdon, ahol a magyar vidék nagy részéhez hasonlóan a polgári műveltségnek nem alakultak ki eredeti alkotó műhelyei, a kívülről jött elemek befogadása és meghonosítása volt előtérben. Ez történt az urbanizációban, pl. a városrendezés esetében, a városias utcaképek létrehozásában, a sétatér és fürdő létesítésénél. A rendi eredetű társadalmi csoporthatárok labirintusában helyét kereső és szerepét tanuló polgári középrétegek művelő-