Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Az önkényuralom évei

rosházán helyeztek el évi 120 Ft-ért, s külön szállást is béreltek 200 Ft-ért. Az 52. ezred hadfogadó irodája 1857-ben kerületi kiegészítő parancsnoksággá alakult.

158 Feladata a katonai sorozás volt. 1856-ban a szekszárdi járásban 417 sorkötelest írtak össze, de csupán minden negyediket, 102 főt hívtak be valóban katonának. A kiválasztás sorshúzás útján történt. Az 1859-es osztrák-francia háború kitörésekor önkéntesek toborzását kezdték meg. A 308 önkéntesből 20 volt szekszárdi.

160 Még egy katonai „intézmény" működött Szekszárdon. A hadsereg, amely lóállománya egy részét a lakosságtól vásárolta, minőségének biztosítására fedeztető állomásokat állított fel, többek között Szekszárdon.

161 Szekszárd volt a központja a megyében a katonai ló vásárlásoknak is.

162 A közbiztonság A közbiztonság a Szekszárdon állomásozó nagy létszámú katonaság és csendőrség ellenére is gyenge lábon állt. Megsemmisítőbb kritikát a csendőrség működéséről az abszolutisztikus rendszer ellenfelei sem mondhattak volna, mint Angyal János szekszárdi kerületi főbíró: Eredményeiket kizárólag a megyei pandúrok segítségének köszönhetik. Nem ismerik a helyi viszonyokat és nyelvet, a lakossággal durván bánnak, az embereket ok nélkül bántalmazzák. A lakosság bizalmatlan és retteg tőlük, így együttműködésére a bűnözők ellen nem számíthatnak. Kis, ártalmatlan ügyekben járnak el, mint kocsmai civakodások, éjszakai csendháborítások, amelyeket a megyei pandúrok is elintézhetnének, de elkerülik a veszélyes helyeket, a magányos csárdákat, pusztákat. A csendőrség létszámának gyarapítását ezért ellenezte, mivel rengeteg költséggel járt, de semmi eredmény nem volt tőle várható.

163 Szekszárdon a leggyakoribb bűntettek a pincefeltörések voltak. 1855. március - április hónapban 18,1856. márciusában 22 pincét raboltak ki. A pincék kiürítésének „szezonja" a téli, kora tavaszi hónapokban volt. A határt a város 12 csősze vigyázta, lőfegyverrel is rendelkeztek, de a szőlőhegy nagy kiterjedéséhez képest kevesen voltak.

164 A tettesek személye többnyire ismeretlen maradt. 1859. decemberében 5 pincefeltörésből kettőt sikerült kinyomozni.

165 A tavaszi-nyári időszak a lótolvajlások ideje volt. 1855-ben április és június között 12 lovat loptak el a szekszárdi legelőről.

166 A városkörnyéki országutak sem voltak biztonságosak. A szabadságharcot követően sok volt a szökevény, számos fegyver került a lakossághoz. Ennek hatására néhány évre ugrásszerűen megnőtt a rablótámadások száma. Különösen kedvelt célpontok voltak a vásárba tartó vagy onnan jövő kereskedők, iparosok. 1851-ben 3 fegyveres Szekszárd és Várdomb között 3 órán belül két, a mohácsi vásárba tartó szabót rabolt ki.

167 Ugyanebben az évben Szekszárd-bonyhádi úton 3, lőfegyverrel felszerelt rabló 3 kereskedőt rabolt ki.

168 A hatóságok a rablótanyáknak vélt csárdák lerombolásával próbálták megfékezni a bűnözést. 1854ben lerombolták a Kutyatanya csárdát, betiltották a bormérést a Nekeresd és Betekincs tanyákon.

169 A városon belül sem volt jobb a helyzet. 1856-ban egy éjszaka a vásártéren rablók tűzharcot vívtak a csendőrséggel. 1858-ban a betörések a városban szószerint mindennaposakká váltak. A város hat éjjeliőre tehetetlen volt. Egyes lakosok a maguk és vagyonuk biztonsága érdekében éjjeliőrt fogadtak. Az elöljáróság - a csendőrökre már nem számítottak úgy határozott, hogy 16 fegyveres éjjeliőrt alkalmaznak, akik vagyonukkal kezeskednek a város biztonságáért.

171 A megyehatóság - mint általában a pénzt igénylő határozatokhoz ehhez sem járult hozzá. Erre a város vezetése egy olcsóbb megoldást eszelt ki: lajstromba veszik a betöréssel gyanúsítható személyeket, és ha váratlan éjszakai ellenőrzések során nem találják őket otthon, 12 pálcaütést kapnak. A módszer a tanács szerint 1857-ben egyszer már bevált, csupán megszűnte után szaporodtak el ismét a betörések.

172 Novemberben a ta-