Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

keresett a gazdáknál. A svájci Solothurn kantonból - állítólag - a jeruzsálemi „szent heleknek látogatására" menő Ursus Fögtlin, az ugyancsak svájci Tormachból érkező Turcz Fehli, az Adriai-tenger partjáról, Velencéből Szekszárdra látogató Czeder Ferenc „sajt- és szalámi tsináló" vándorlegény, a szekszárdi csőszök ébersége folytán, az uradalom fogdájában töltöttek néhány hetet. A Szentföldre igyekvő nőről kiderül, hogy évek óta Magyarországon csavarog, a tornachi férfi azt vallja, hogy: „Helvetiában nem élhettem, azért Magyarországra jöttem, gondolván, hogy itt valami szolgálatot kaphatok és könnyebben táplálhatom életemet... Szexárdon fogattattam meg kenyérkoldulásban." A velencei sajtmester nem kapott munkát szülőföldjén, ezért mestersége folytatására Pesten, majd Szekszárdon keresett alkalmas helyet.

190 Az „Ötsilinges" névre hallgató Jakob Finfschüing 27 éves kőműves-segéd a németországi Steinbachból vándorolt el Szekszárdig, hogy a mestereknél munkát vállalhasson.

191 A felsorolt esetek az 1780-as években, 100 évvel a török kiűzése után, fordultak elő. Nyugat-Európában, úgy látszik, még sokan tekintették Magyarországot a lehetőségek hazájának. NEMZETISÉGIEK „...az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak."

192 Szent István királyunk intelmei Imre herceghez hét évszázad távlatában is időszerűek voltak. Mérey Mihály, városunk földesura kiszabadulva az osztrákok börtönéből, sietett üzenni elszéledt alattvalóinak, hogy „...kellő tekintetbe vévén ennek előtte néhány esztendőkkel sexárdi lakosoknak elpusztulását" és a megmaradottak hazatérési szándékát, a kor viszonyaihoz képest emberséges feltételeket ígér a városba települni szándékozó földműveseknek, kereskedőknek és kézműveseknek. A vármegye is a telepítéseket szorgalmazta, s ezért 1713-ban úgy határozott, hogy „...minden községben, amely ezentúl betelepítésre kerül, a más törvényhatóságokból megyénk területére költöző telepesek (megtelepülésüktől számított 2 éven belül) legyenek a porcióadástól mentesek."

193 III. Károly 1723. évi II. dekrétumának 103. cikke (De impolulatione regni) is, növelve a kedvezményt, az ország benépesítését sürgeti, ezért „...bármely szabad embert, hat éven keresztül, minden közadó fizetéstől való mentesség feltétele mellett" be lehet hívni az országba.

194 Mérey és a vármegye kedvezményei már az első évtizedben megtették hatásukat. Szekszárd népessége 1711-21. között megkétszereződik, a következő évtizedben ismét megduplázódik.

195 A népesség túlnyomórészt magyar. Az ország nádorának és a vármegyének az utasítására végzett népességösszeírásokat a szekszárdi róm. kat. plébánián 1711. óta vezetett anyakönyv adataival kiegészítve arra az eredményre jutunk, hogy a szekszárdiak 80 százaléka magyar, a 10-es évek első felében rajtuk kívül 14-15 rác él Palánkon s ugyanennyi német a belváros ún. Német és a Bátaszéki (ma: Bezerédj és a B. Balogh Á. u.) utcájában. Az évtized második felében - főként kereskedőik és kézműveseik révén - növekszik a szláv nemzetiségiek száma, míg a németek részaránya 18%-ra emelkedik. Egyidejűleg megjelennek a görög és örmény kereskedők. Az első adózó, állandó zsidó lakost 1792-ben említik. Cigányokról 1712 óta vannak anyakönyvi adataink. Németek Szekszárdon lakó németekről már az 1703. évi összeírások is tudósítanak, de tömeges jelenlétükről csak a negyvenes évektől kezdve vannak adataink. 1711-20. között a következő családnevek fordulnak elő: Bainer, Berghammer, Czvenk, Epfelpakker, Fister, Gruner, Her-