Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)
SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig
Ez utóbbi mondat a csekély szántóterülettel, de annál kiterjedtebb szőlőheggyel rendelkező Szekszárdon azt eredményezte, hogy az igásjószággal nem bíró Baranyai, Cseri, Ferenczi, Kocza, Placzakner, Szászi felkerült a jobbágyok jegyzékébe, mert szőlejükből akkorajövedelmet húztak, mint Csath, Csötönyi, Konczos, Ohn, Sárközi és Török a szántóföldek műveléséből. 133 A felsorolt örökös jobbágyok - minden jel szerint - nem tarthatták elviselhetetlennek a rájuk rótt terheket, mert a jobbágyfelszabadítás idején is a város legmódosabb és patinás családjai közé tartoztak. A városi tanács elöljárói, a református presbitérium tagjai, a búzaés szőlőtermelő nagygazdák egy része s nem egy hírneves kézműves közülük való. Ezek a famíliák szinte kivétel nélkül mind gyökeret eresztettek Szekszárdon. Létszámarányuk, igaz, egyre csökkent (az 1703. évi 40%-ról 1728-ban 10%-ra, 1764-ben alig 5%-ra), de a város gazdasági, politikai és vallási életében vitt szerepük elvitathatatlan. 134 Rodt bíboros, a szekszárdi apátság javainak külföldön élő birtokosa 1764-ben, tiszttartója útján, megállapodott szekszárdi örökös jobbágyai kötelezettségének rendezésében. Idézzük: „...a mostani összeírás tanúsága szerint 20 valahány olyan akad, akiket - ill. őseiket Nyámádpusztáról e század elején Szekszárdra áttelepítettek, az örökös jobbágyi állapotot mindig elismerték, mostanáig a többiektől különböző szolgáltatásokat adtak az uraságnak, mégpedig meghatározatlan mennyiségben; ezért, hogy az ő érdeküket is szolgáló állandó és rögzített jogállapot alakuljon ki, vagyis: kinek-kinek legyen meg a kijelölt kötelezettsége, azok az örökös jobbágyok, akiknek van igásjószáguk és kocsijuk: évente 6 napon át igavonós, 4 napon át kézi robotot fognak teljesíteni. Az olyanok pedig, akiknek nincs igásállatuk, 12 napi kézirobotot végeznek. Egyéb szolgálatra nem kötelezhetők." Könnyítésnek számított az a határozat is, hogy a robotot nem volt szabad az uradalom intézőinek egyhuzamban elvégeztetni, hanem csak megszakításokkal. 135 Mária Terézia 1767. évi úrbérrendeletének előírásaival is jól megfért Rodt bíborosnak a mezőváros tanácsával kötött szerződése, ezért a vármegye 1768. III. 9-i közgyűlésén is megerősítették. b) Szabadmenetelűek Az örökös jobbágyi sorban élő mintegy húsz családból álló földművesréteg egymagában nem tudott megbirkózni az apátság szekszárdi szántóinak és szőleinek müvelésével. Ezért Mérey, majd Trautsohn jelentős kedvezményeket ígérő szerződést kínált a közelről és távolról érkező telepeseknek. Mérey Mihály szekszárdi apát 1711. július 25-én 7 pontban foglalta össze a telepesek jogait, kötelezettségeit. Mindenekelőtt 3 évi adómentességet ígért, hogy a megtelepülőket levegőhöz juttassa, hogy a termőre forduló szőlőskertek és a szántóföldek hozamából megerősödhessenek, hogy hajlékot építsenek, egészséges ivóvizet nyerjenek, állataiknak téli takarmányt gyűjtsenek. Az ún. „szabad évek" (azaz: adómentes évek) lejártával kétféle úrbéri szolgáltatást: a termés tizedét és az évi taxát (bérleti díjat) kérte alattvalóitól. A városi népesség többségét a szerződés alapján 3 kategóriába sorolta: 1. Az olyan telkes gazdák, akiknek elegendő igásvonó barmuk van földjük megműveléséhez: évi 5 forinttal róják le kötelezettségüket, míg; 2. a szegényebb gazdák, kik egybefogják ökreiket és lovaikat, hogy megművelhessék földjüket, az előbbieknek csak a felét fizetik, végül; 3. akiknek még nincs szántómarhájuk: egy tallérral (1,5 Ft) tudhatják le pénzadójukat. Mivel a jobbágyok telkiállományában már kezdettől kevés a gabonatermesztésre alkalmas szántó, s nincs elegendő rét és legelő sem, Mérey megengedi a nyámádi, hidasi, bati, malontai és csatári puszták használatát.
