Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

szer a villámhárító szerepét töltötte be, ezért ritkaságszámba ment, hogy „bíró uraimék" egyfolytában két-három éven keresztül a földesúr és a község bizalmát élvezve megmaradhattak tisztségükben. A földesúr távollétében az uradalmi ispán vagy a tiszttartó is elcsaphatta a bírót.

124 Néha elismerő szavakat is olvashatunk: „A bíró itt sokat tesz, a szegény embereken segít minden bajukban, használható az uraság részéről is, serény, jó rendelkezéseket ad ki.

125 Az ún. „első bíró"-t (judex Primarius) főbírónak és öregbírónak, helyetteseit másodbírónak (judex alter), harmadik bírónak (judex tertius), kisbírónak (judex minor) nevezték. A másodbíró valószínűleg amellett, hogy a főbírót helyettesítette, a közvagyont is kezelte, míg a harmadik bíró a törvénybírói tisztet látta el, azaz bíráskodott a mezőváros hatáskörébe utalt ügyekben.

126 A bírók többnyire két esküdtet, vagy a jegyzőt vették maguk mellé, ha a város nevében a vármegye közgyűlésére vagy határmegállapításra mentek. így pl. 1724-ben Trajber László főbíró és Gruner Márton, Placzakner János esküdtek részt vettek egy határmegállapító eljárásban, Takács Ádám főbíró pedig 1725 őszén és 1726 tavaszán Simontornyán tartott közgyűlésen megjelent Szabó János nótáriussal.

127 A 18. század tízes évei derekán a bírók megyeszerte jobbágyállapotúak; szántó- és szőlőbirtokuk a jobbágyparaszti átlag körül mozog. A leggazdagabb bírókat Deesen, Dunaföldváron, Pakson és Tevelen találjuk. Közepes anyagi jólétben élnek a gerjeni, mázai és nagydorogi bírák. Csekély birtokkal rendelkeznek az alsónyéki, bölcskei, dombóvári, tamási és tolnai jobbágybírók. Szekszárd 1715. évi öregbírója: Kovács Márton 6 pozsonyi köblös szántóval és kilenc kapás szőlővel gazdálkodó zsellér, helyettese 30 pozsonyi mérős szántóval, 4 kapás szőlővel rendelkező telkesjobbágy, aki a közepes erejű gazdák közé sorolható. Egyértelmű, hogy Kovács Márton nem szántóföldi növények termesztéséből tartotta fenn magát, hanem a kétlaki kézművesréteghez tartozott, s alkalmasnak találták a főbírói tiszt betöltésére. Szekszárdhoz hasonlóan zsellérbírója van 1715-ben Kisvejkének, Ozorának és Őcsénynek is.

128 1720-ban a jobbágyok és zsellérek új kategorizálása azt eredményezte, hogy Tolna megye 12 mezővárosa közül egyetlen egyben sincs jobbágyi állapotú bíró; mindegyik zsellér, taksás és szabados. A 18. században mindvégig megfigyelhető, hogy a bírók és elöljáró társaik nem a leggazdagabb földművesek közül kerülnek ki. A jómódú Csath, Cseri, Énekes, Faddi, Fakó, Fodor, Lengyel, Soproni, Székely, Szücsény, Takács, Török és hosszú időn át a leggazdagabb Csötönyi család tagjai közül egyetlen főbírót sem választottak. Viszont az esküdtek között ott találjuk a gazdag földműves és állattartó gazdákat éppúgy, mint a kézműveseket. Attól függően, hogy a gazdasági tevékenység melyik ágazatában találják megélhetésüket, 3 csoportba osztottuk a főbírókat és helyetteseiket, s azt tapasztaltuk, hogy az 1710-es évek elejétől az ötvenes évekig eltelt négy évtizedben: a) a jellemzően búzatermesztéssel foglalkozó bírók: Bátai András - Bekes Mihály Bencze György - Borsos István - Dudás János - Fejér Jakab - Fakó György - Klézl Jakab Placzakner János - Takács Péter, b) a jellemzően szőlőtermesztésből élő bírók: Bátai István - Csonka János - Fakó János - Horváth Mihály - Hornung Ferenc - Kocsis Márton - Mészáros János - Prantner György- Trajber László, c) a búzatermesztéssel és szőlőműveléssel körülbelül azonos mértékben foglalkozó bírók: Gruner János - Szabó Gergely - Szászi György - Takács Ádám - Vaskó Balázs, d) a kézművességet szőlőműveléssel kiegészítő bírók: Bors István - Csizmazia Pál Gruner Márton - Kovács Márton - Mengusár Mihály - Paczal Mihály. A 18. században mindvégig, s a 19. század első felében is bizonyíthatóan a kézművesek jó része tavasztól őszig többnyire szőlejével foglalatoskodott, alig járt vásározni, műhelyét