Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

A nemesi vármegye tagjaként megbízást kapott, hogy szerezze meg Pozsonyból a Baranya és Tolna között folyó határper viteléhez szükséges iratokat. Mérey készséggel vállalta az alispán megbízását, mondván: „kötelessége megyéjéért, melynek szerény tagja, fáradni és érdekeiért áldozatot is hozni." A századfordulón megválasztották Tolna vármegye számvizsgálóbizottsága elnökévé. Első feladata az volt, hogy kivizsgálja Dallos András alispán homályos pénzgazdálkodását.

85 A Rákóczi-szabadságharc éveiben a fejedelem kincstárnokaként kamatoztatta pénzügyi ismereteit.

86 A VÁROSÉPÍTÉS A NAGY TŰZVÉSZIG A VÁROSSÁ VÁLÁS ÚTJÁN Kb. hétezer évvel ezelőtt keletkeztek az Eufrátesz partján az olyan települések, amelyeket már városnak nevezhetünk. Gyakorta nem természeti adottságai, hanem gazdasági és településpolitikai tényezők adják meg a helység városi jellegét. Ha a szekszárdi borokat szállító polgároktól érdeklődtek szülővárosuk felől, elmondhatták, hogy az olyan település, amely önmagában is és környékével együtt is szervezett és autonóm vezetésű társadalmi egységet alkot. Hozzátehették, hogy egyfelől nagyobb számú népességnek lakóhelye, másfelől vidékre kiható központi funkcióknak a telephelye. Azt is mondhatták, hogy városukban megállapítható a társadalmi munkamegosztásnak olyan szintje, amely a települést a környező falvaktól és pusztáktól elhatárolja. Számos település példájára Szekszárd is úgy alakult várossá, azaz gazdasági, igazgatási és művelődési központtá, hogy egyrészt lakossága piactermelő szőlőművelést, fazekas, kádár és ruházati kézművességet űzött, vásárokat és hetipiacokat tartott. Tucatnyi falura és pusztára kiterjedő apátsági, majd közalapítványi uradalom központja székelt falai között. Ez utóbbi tényező növelte a gazdasági koncentrációt, lehetővé és szükségessé tette az igazgatási és bíráskodási teendők ellátását. Városnegyedek A város legősibb magva, a Béla tér továbbra is megőrizte központi jellegét. Innen ágaznak az első utcasorok: a Bartinaalja, a Német (Bezerédj), a Vár utca (a Garay és Béla teret összekötő útszakasz), és a Domb utca (Várköz). A Babits utcától a Remete-forrásig a Séd-patak mindkét partján elterülő negyedet „Fősőváros"-nak ismerik a szekszárdiak. Idetelepültek a magyar ajkú reformátusok. A Kálvin téren áthaladó s a Bethlen Gábor utcában folytatódó szakaszt a múlt század közepén készült térképek Magyar utcának írják. A Kenderváros (Bocskai és részben Bethlen és Remete utca) és a Fésűshíd környéke a zömmel református magyar szőlőtermelő kézművesek városnegyede. A18. század derekán a Garay térről északra a Posta utca a hármashídig, délre a Darázsi féle házig (ma: Dr. Szentgáli Gy. u. 1.) épült be. Innen a Kutzor utca biztosította az átjárást a Fazekas sorra és az Arany János utca elődjére, a Sós utcára. A Béri Balogh Ádám utca ősét Bátaszéki utcának hívták. A Garay tértől a vasútállomás felé vivő utat Vásár utcának nevezték. Maga a vásártér („Vásárállás") a Mártírok tere, a Gimnázium, Megyei Tanács és Tambov lakótelep táján helyezkedett el. Az uradalmi tisztviselők és hajdúk, valamint néhány kézműves részére a 18. század nyolcvanas éveiben felépülnek a Pándzsó első házai (Kossuth L. u.). Valahol a Pándzsó és a Fürdőház utca közti oldalban lehetett a Tizenháromváros nevű városnegyed. Nevét a Sárvár külvárosában található Tizenháromvárosról kapta, ugyanis ez a sárvári település a 17. és 18. században kétszer is megsemmisült, lakói elszéledtek.