Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)
SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A város újratelepítése és szerepe a Rákóczi-szabadságharc korában
Dr. Szilágyi Mihály Szekszárd a kései feudalizmus korában (1686-1847) A korszakhatáron belül három szakaszt különböztetünk meg, ami némi magyarázatra szorul. Az 1711. évet olyan határnak tekinthetjük, mely egy folyamat lezárását és új korszak kezdetét jelenti. A város 1686 utáni benépesítési és gazdasági megerősödésének folyamata a Rákóczi-szabadságharc éveiben válságba került. A pestisjárvány és a háborúskodás a tönk szélére juttatta a termelőerőket. Az osztrákok fogságából kiszabaduló Mérey apátnak 1711ben elölről kellett kezdenie a város benépesítését. Ebből az évből maradt fenn az első telepítési szerződés is. Nyolc évtized eseményeit mutatjuk be az 1711-et követő fejezetben. A történetírás az 1790. évet szokta határkőnek tekinteni. A magunk részéről néhány évvel későbbre tesszük a korszakváltást, éspedig az 1794. augusztus 7-én támadt tűzvész miatt, amely a lakóházaknak több mint a felét s az összes középületet elhamvasztotta. Városunk joggal választhatná jelképül az egyiptomiak legendás madarát, a poraiból újból és újból megifjodva felelevenedő főnixet. Fennállása alatt ugyanis a tatár, a török, az osztrák megszállók, a polgárháború, a járványok és tűzvészek szinte megsemmisítő csapásokat mértek rá, s mégis talpra állt. Az 1794. évi városégést mérnöki irányítással végzett városépítés követte. Ekkor kezdődött az előremozdulás a hagyományos régi világból az új felé; ezután már sokrétűbb forrásanyaggal is rendelkezünk a város életének ábrázolásához, mint az előző évszázadban. A napóleoni háborúk konjunktúrája és a reformkor eszméi megváltoztatják a városi életformát, bővül a gazdasági és politikai információk cseréje 1 . Az 1794-1847-es korszak felvázolásában ugyanazt a szerkezeti elvet követjük, mint az 1711-94-es fejezetben. Ez a megoldás hihetőleg megkönnyíti az összehasonlítást és annak számbavételét, hogy a 19. század első fele - a 18. századi tendenciák továbbélése mellett milyen változást hozott városunk életében. A magyar, német, rác, tót és zsidó telepesek magukkal hozták vallásukat, szokásaikat és a feudalizmus adott színvonalán álló tulajdonosi viszonyaikat. A szántók szűkössége és a szekszárdi szőlőhegy szinte korlátlan bősége meghatározta a termelési struktúrát. Kecskemétet a barack, Makót a hagyma, Szegedet a paprika tette híressé. A szekszárdiak gazdagodásának forrása és a város bővülésének mozgatórugója a szőlőtermesztés volt. I. A VÁROS ÚJRATELEPÍTÉSE ÉS SZEREPE A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC KORÁBAN (1686-1711) MÉREY BENÉPESÍTI SZEKSZÁRDOT A török hódoltság idején elmenekült bencés szerzetesek nem tértek vissza többé Szekszárdra. Az apátság javait idegen földesurak bérelték. 1678 óta Péterffy András esztergomi kanonok nevén szerepeltek, hasznukat azonban 1686-ig nagyrészt a török megszállók, azok kiűzése után kb. 10 éven át Martonfalvay István szekszárdi helyőrségi kapitány, Batthyány Ádám országbíró, Daróczi István paksi, Fördös Mihály győri, Kersnarich Imre bonyhádi földesúr, Buttler János egri várkapitány és Jány (Giani) Ferenc bátai apát szedték.
