Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD AZ APÁTSÁG ALAPÍTÁSÁTÓL A TÖRÖK KIVERÉSÉIG (1061-1686) ... - A török szultán szandzsákszékhelye

1622-ben II. Ferdinánd királytól nyílt parancsot eszközölt ki, hogy őt a szekszárdi apátság ja­vainak visszaszerzésében Eszterházy Miklós nádor és Reiffenberg János komáromi főkapi­tány minden eszközzel segítse. Valószínűleg a királyi parancsot a világi foglalók miatt nem érvényesítették. A következő apát, Somogyi János zágrábi kanonok, 1636-tól ismeretes vi­selője az apáti címnek, és ő is királyi paranccsal igyekszik birtokaihoz hozzájutni. Somogyi 1638. jún. l-jén kelt királyi parancsban a szekszárdi apátság birtokait illető oklevelek kiszol­gáltatását a Magyar Udvari Kamarától kívánja elérni. Ez a királyi parancs is hatástalan volt. A szekszárdi apáti címet 1641-1648 között Telegdy György esztergomi kanonok viselte. Ezt követőleg az apáti címet 1659-ben Ferenczy Imre pozsonyi kanonok, majd 1662-ben pedig Bársony György esztergomi kanonok, később nagyváradi püspök vette fel. Gubasóczy Já­nos esztergomi kanonok (később kalocsai érsek) 1664-1676 között a szekszárdi apáti címet viselte. Gubasóczy I. Lipót királytól 1665. júl. 2-án Bécsben kelt oklevelet nyert, amelyben az apátság uradalmának - általa iratokból kikerestetett - tíz helységére királyi védelmet ka­pott. Talán ő volt az a személy, aki az esztergomi székeskáptalan irattárában a szekszárdi apátságra vonatkozó okleveleket és feljegyzéseket először kikerestette. Később innen több birtokjogi oklevél vált ismeretessé. Az apáti címet Péterfy András esztergomi kanonok, címzetes novii püspök, 1676-1693 között viselte. 155 Szekszárd déli szomszédságában a bátai apáturasághoz tartozó mezővárosok és falvak 1669. dec. 5-én Bátán készített összeírása szerint: „Ebes, török éli a földét, Almás, rácok lak­ják, Veszprémben adóznak, Martonfalvayné bírja, Ette város puszta, decsiek élik." A kör­nyéket ennek a három helységnek a sorsa jellemzi. Szekszárd nyugati szomszédságában Kis- és Nagy Bat, valamint Malonta elnéptelenedett, Hidason pedig délszlávok laktak. Há­rom égtájbeli szomszédságban: délszlávok és csak a keleti Sárvíz-Duna menti árterületen éltek magyarok. A környék megváltozott képét és népességének új összetételét az 1660-as években a fokozódó török követelések és az újonnan meginduló hadjáratok egészítették ki. Szekszárdnál 1663. jún. 20. körül Köprülü Ahmed pasa nagyvezér 120 ezres serege vonult el. Ez a török sereg Érsekújvár elfoglalása után, 1663. november elején ismét itt vonult át. Téli szállásként akkor Julu Aga krími tatár csapatai Pécset és a környező várakat kapták. A ma­gyar lakosságot nemcsak a téli szállás nyújtása, hanem a még addig szokatlan új török rend­kívüli hadiadók természetbeni előteremtése is rendkívüli módon megterhelte. A rendkívüli török hadiadók ismert 1660. évi és 1682/83. évi jegyzékéből kiderül, hogy a törökök a szek­szárdi bírói körzet a.m. törökül kaza, területéről szabott árakon, előírt mennyiségű árpának, búzalisztnek, élő juhoknak, olvasztott vajnak, méznek, szénának és tűzifának nemcsak az előteremtését, hanem előírt táborhelyre való szállítását is megkövetelték. A török hadveze­tés így kívánta a végekre felvonuló török csapatok élelmezését ellátni. Ebben a helyzetben a királyi hatóságot képviselő Veszprém várának a szerepe megnőtt. Szekszárd környékén is sokan otthagyták falvaikat és a Veszprém végvárában lévő őrséghez csatlakoztak. Erre a helyzetre jellemző egy 1682-ben, Öcsényben történt eset: Sörös András és fia története. Sörös András fia Buda visszavétele előtt fegyvert kötött és dolgai folyásában csakha­mar betegségbe esett. Édesatyjához kénytelen volt visszamenni. Amikor - kétszeri kiváltá­sa után - harmadszor is fegyverviselése alatt rabbá esett, ugyanazon Ibrahim szekszárdi bégnek a rabságába nagy sebekkel került. Az édesatyja a szekszárdi béggel sarcot tett, úgy­mint 123 impériális tallérban, amely sarcnak Veszprémből való meghozásáig kezesként Őcsény egész lakossága mellé állt. Sörös András mindenét eladta a fia váltságdíjáért, hogy fiát visszakaphassa, aki ismét fegyvert kötött a török ellen. Ez a kis történet a paraszti lakos­ság elszánt törökellenességét tanúsítja. 156 1683 júniusának végén Szekszárdnál Kara Musztafa pasa nagyvezér 160 ezres serege 30 km hosszú menetoszlopban Székesfehérvár felé vonult el. Majd néhány hét múltán, 1683. október közepén a nagyvezér ismét itt vonult vissza Bécs alól, vert katonáival. A visszavo­nuló török katonák, ezúttal a megszokott országútról is letérve, mindenhol fosztogattak. Szekszárd környékén is ekkor megállt a termelőmunka, ahogy erre az 1692. évi Martonfal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom