Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD AZ APÁTSÁG ALAPÍTÁSÁTÓL A TÖRÖK KIVERÉSÉIG (1061-1686) ... - A török szultán szandzsákszékhelye

A pozsonyi törvényszék előtt tehát Bosnyák Tamás és a Martonfalvay család a Szek­szárd környéki (a Gemenc melletti Ózsákpusztán volt Györké falu) vitás birtokaikat megoszta. Tették ezt úgy, mintha a birtokaik nem is lennének török uralom alatti területen, s ebből a törökök ismert alkukészségére következtethetünk. Mivel minden hódoltsági falu­nak volt egy török javadalombirtokosa is, aki 1610 után általában felvette a magyar földesúr társával is a levelezési kapcsolatot, és közös dolgaikról megalkudtak. Ezt tette Iszmail szek­szárdi szandzsákbég is Bosnyák Tamással Kajmád rác betelepítésekor, ahogy erről az anya­vári urbárium idézete is tanúskodik. Ez az urbárium a Szekszárd környéki falvakról 1633. márc. 30-án feljegyezte: „Az Tolna vármegyében lévő Ságról volt Füleken Dániel Mátyás. Ezzel együtt Győrkén lakozó Német (?) Márton miatt való háborgás végett hoztak egy csiz­mát, egy nyestet, egy patyolatkeszkenőt. 1634. ápr. 13-án voltának Fülekben Györkén lako­zó Kozma Bálint, az másik Iczén lakozó Szabó Gergely hoztanak egy néhány aszalt halat. Cigány, törökkel bélelt emberek." A pozsonyi ítélőszéken való megegyezés nyomában Bosnyák Tamás és a Martonfalvay család feltehetőleg más ügyekben is szót értett. Erre utal Martonfalvay György veszprémi katona 1632. máj. 28-án Pápán kelt levele, ahol magát Bos­nyák Tamás anyavári uradalmának intézőjeként írta alá. E levélben Martonfalvay arról írt, hogy a sági, az őcsényi, és a szentmiklósi jobbágyok az ő megkerülésével egyenesen Su­rányba (Nyitra m.) adják fel magyar adóikat, s azzal fenyegetődzött, felhozatja őket, mert: „a szekszárdi Izmai nevű bék azt írja, hogy ő kész volna az én igazságomat is megadni". 153 Tolnay András veszprémi katona 1652. szept. 8-án, Győrben kelt zálogoslevele szerint Martonfalvay Ádám Tolna megyei jószágát, úgymint Szentmiklóst, Nyámádot, Ságot, lesét, Győrkét, Fejérvízt és Őcsény felét mindennemű hasznával zálogba vette. E zálogbir­toklásért Martonfalvaynak minden évben az úrnapi győri vásárkor hét pár csizmát és három vég vörös abát tartozott szolgáltatni. A Szekszárd melletti Szentmiklós falu lakói 1654. szept. l-jén Martonfalvay Ádámnak Nagy-Megyerre írt levelükben a halászatukról és a ma­gyar részre való adóik felviteléről adnak hírt. A szentmiklósiak levelében szerepel: „mivel hogy bizony az halnak is fölötte nagy szükségében vagyunk, az vizek igen elapadtanak föl­dünkben, és bizony sohult még ételre valót is nem foghatnak, nem hogy valami jóva való pozsárokat szerezhetne ember". A magyar adóikról pedig ezt írták: „mivel az rajtunk ural­kodó török uraktól még arra alkalmatos szabad utunk nem engedtetett (...) hitlevelet is kí­vánjuk urasságodnak mostan hozzánk jönne". Az őcsényi jobbágyok levelüket Veszprém­be Martonfalvay Györgynek év nélkül június 6-án keltezték. Az őcsényiek a magyar részre fizetendő adóikról alkudni kíséreltek meg: „ez itt való török változó uraink miatt oly ínség­ben és nyomorúságban fizetésben vagyunk (...) amint ennek előtte is, de azon könyörög a szegénység, hogy esztendőként az summa 12 Ft legyen". Szintén Veszprémbe, Martonfal­vay Györgynek címzett keltezetlen levélben a nyámádiak panaszkodnak: „felette nagy gon­dunk volt, csakhogy igen kevesen vagyunk, úgy annyira, hogy négy hámostánál több nin­csen közöttünk; Kelemen János, Madaras Vince, Török Ferenc, Török Péter". A nyámádi négy felsorolt igásgazda neve Szekszárd adófizetőiről készült korábbi török összeírásokban szerepel. Ezért a Szekszárd belső háztelkeiről kiköltözők egyik részét a nyámádiakkal azo­nosíthatjuk. A levelekben elősorolt körülmények mindegyike a Szekszárdon élő reformá­tus magyarokra is érvényesek voltak. Az utóbbi két év nélküli levélben címzett Martonfal­vay György Veszprémben 1636 körül szolgált. Ezért a levelek korát is az 1636 körüli évekre tehetjük. 154 Szekszárd középkori földesurai, az apátok 1540 után sokáig sehol sem szerepelnek. Az 1562. évi nagyszombati zsinaton a szekszárdi apát nem jelent meg. Ezután róluk már csu­pán 1603-ban esik újra szó. Ekkor Fületinczi Gerdák Márk, esztergomi kanonok a szekszár­di apát cím viselését felveszi, de földesúri jogaival nem élhetett. Mivel azt Szekszárdon fog­lalóként, majd nádori adománylevéllel magát birtokba helyező Martonfalvay család gyako­rolta. A következő ismert apáti címet viselő főpap, Kály Péter csornai prépost volt. Sokkal többet tudunk Győri Istvánról, aki győri kanonok, vasvári prépost és hahóti apát volt. Ő,

Next

/
Oldalképek
Tartalom