Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)
SZEKSZÁRD IPARA - Kisipar
Erdős Nándor (1878, Csongrád) atyja bonyhádi műhelyében lett péksegéd, 1902-ben önállósította magát Szekszárdon a Rákóczi utca 10. sz. alatt (házát Uglár János építette). Pékségét kibővítette cukrászüzemmel. Cséplőgéptulajdonosként is ismert. Tanult szakmája mellett a szőlőbirtokáról sem feledkezett meg. Műhelyében sok vándorlegény fordult meg. Napi 12-16 órát kellett dolgozniuk, a kuglóftól a pereckészítésig mindenhez érteniük kellett. A politizálást nem tűrte meg. Távollétében veje, Váli Mór cukrász osztotta ki a munkákat és kérte számon elvégzésüket. 109 Hálókamrát („Schlafzimmer") nem kaptak a segédek és tanoncok, így azok rövidre kurtított éjszakai pihenőidejükben egy-két zsákot vagy egy vekni szakajtót tettek a fejük alá. Nyáron a padlás szénája, télen a kemence teteje szolgált fekhelyül, hálószobaként. Marth Sándor 1904-ben vette át nagybátyjának Marth Sándor Györgynek a műhelyét, amely abban az időben Tolna megye talán legnagyobb pékségének számított. Kétkemencés üzemében mindig tanított inasokat és foglalkoztatott segédeket az Arany János utca 16. sz. alatt. Alapítótagja volt a Tolna megyei Iparosszövetségnek, városi képviselő-testületi tag, iparhatósági megbízott, az Iparosszövetségben a sütőszakosztály elnöke, tanoncvizsgáztató bizottsági tag, 1933-1946. között a szekszárdi ipari testület elnöke. 111 Az 1877-ben alapított Tóth pékség azon kevesek egyike, amely már a húszas években gépesítette műhelyét. Dagasztógép és kiflisodró gyorsította a termelést. Vállalt hozott tésztából stersütést, sőt húsosételek főzését is. Mint más jelentősebb műhelyek, Tóth János Széchenyi u. 22. sz. alatti műhelye is végzett házhozsszállítást. A süteményeket kosarakba rakták, kis kocsin vagy hátukon vesszőkosárban („kraxli") szállították ki a törzsvevőknek, ideértve a boltokat és vendéglőket is. A szekszárdi utca megszokott látványa volt a péksütemény terhe alatt görnyedő inas. 112 A reggeli kenyérkiszállítással majdnem egyidőben útnak indult Stoll Alajos, a Széchenyi u. 64. sz. alatti pékség tulajdonosa, természetesen nem kraxlival a hátán, hanem szivarral a szájában, hogy naponta más-más vendéglőben zónázzon. Egy kisadag ételt s kávéját elfogyasztva meghányta- s vetette a világ dolgait és bekasszírozta a vendéglősök kenyér- és péksütemény adósságát. 113 Szabómesterek „Egyenruha, libéria, Mutschenbacher Lipót fia" - hirdette egykor az Arany J. u. 5. sz. ház portálján az 1878-ban alapított „magyar szabó" műhely. Tulajdonosa, Mutschenbacher Lajos volt az egyedüli városunkban, aki a frakk és szmoking varrásához jól értett. 114 70 úri szabó, egy tucat „magyar" ül. „vásári" szabó, félszáz női szabó és 8 varrónő önálló műhelyéről van adatunk. Valószínűleg ennél többen váltottak ki ipart, de nem boldogulva, felszámoltak, s az utókor elfeledte őket. Számosan lehettek az iparengedély nélküli kontárok is. A magyar és vásári szabók foglalatossága gyakran egybemosódott. Zömmel a paraszti rétegek igényeit elégítették ki. A többnyire pesti textügyári ügynököktől vásárolt cord, düftin és zeig szövetekből részint testre szabott, részint sorozatban varrott nadrágok, zakók és mikádók készültek a műhelyeikben. Majdnem mindegyikük az Arany János utcában dolgozott. A szabók többségének nem volt utcára nyíló műhelye, még kevesebbnek szalonja, hanem lakásukon fogadták megrendelőiket, ott vettek méretet, majd próbát, ahol a lakás padlója cérna- és textilhulladéktól alig látszott ki. A mester az ablak elé állított varrógép fölé hajolva, naphosszat pedálozott. A varrónők túlnyomórészt házhoz jártak, ahol házasodni készülő fiatalok ágy-, asztal- és fehérneműstafírungját készítették el. Két kezünkön megszámolhatjuk, hogy hány úri ill. női szabónak ment olyan jól az üzlete, hogy képzett szabászt alkalmazott (aki füzetkéjébe Írogatta az urak és hölgyek méreteit, óhajait; ahol a fogadószoba divatlapokkal borított asztalkáját hölgyek állták vagy ülték körül s megbeszélték a ruhafazonokat; ahol külön erre a célra kialakított szomszédos helyiségben berregtek a varrógépek). 115