Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD POLITIKAI ÉLETE - A harmincas évek válsága

Az 1936-os választási eredményt tárgyilagosan megítélve annyiban az ellenzéki érvelésnek adhatunk igazat, hogy a kormánypárt ekkor még valóban nem elsöprő győzelmet aratott. A kerületi beosztás miatt a kormánypárt összesített eredményben kimutatható többsége aalapvetően nem változtatta meg a korábban kialakult erőviszonyokat, a képviselő-testületben továbbra is 15-17 ellenzéki szavazat maradt a jellemző. Jelentős változást hozott viszont az 1938. december 30-án megtartott képviselő-testületi választás, amikor az ellenzék az összesített eredményben kimutatható többsége ellenére vereséget szenvedett. A városban kijelölt öt körzet közül csak egyben szerzett többséget s ezzel mindössze 3 tagot juttatott a képviselő-testületbe.

148 Vendel érezhető megkönnyebbüléssel fogadta a választási eredményt, hiszen ezzel a város történetében egy viharokkal terhes periódus zárult le. „6 éves városi élet harcosai távoztak" - mondta a polgármester a kévpiselő-testület újjáalakuló ülésén, majd így folytatta: „a lezajlott harcok középpontjában egy fellendüléses korszak alatt végrehajtott munka tétetett a gazdasági összeomlás idején bírálat tárgyává. " 149 A választási eredmény Vendel számára komoly elégtételt jelentett, hiszen a szekszárdiak a vele szemben oly keményen fellépő ellenzéki képviselőket buktatták ki. A kormánypárti jelöltekre leadott szavazatokat Vendel a saját személye és városépítő tevékenysége melletti állásfoglalásként értelmezte. Egészen másként ítélte meg a kialakult helyzetet az ellenzék. Választási csalással, a hatalom manipulációival, az igazságtalan kerületi beosztással magyarázták vereségüket, s eközben nem ismerték el azt sem, hogy a kisgazdapárt tényleges befolyása és népszerűsége csökkent volna. >y

A város kisbírái és altisztjei civilbe öltözötten kora reggeltől munkába állottak, szorgalmasan szállították be autókon a szavazókat" - tudósított a Tolnamegyei Hírlap újságírója.

150 A közigazgatási apparátus választási célokra való felhasználása azonban - mint tudjuk - 1938-ban nem számított nóvumnak. A városi párt élt ezzel a lehetőséggel három meg hat évvel korábban is, az ellenzék mégis győzni tudott, legnagyobb arányban éppen 1933-ban, amikor az emlékezetes választási botrány történt. Az akkori siker és a hat évvel későbbi kudarc oka nyilvánvaló: a gazdasági válság, majd az abból való kilábalás határozta meg elsősorban a választások kimenetelét. A válság enyhülése, majd a gazdasági fellendülés önmagában is rontotta az ellenzék esélyeit, de a kisgazdák hatéves képviselő-testületi szereplését figyelve bizonyos, hogy Dulinék ellentétek élezésére alapuló politikája maga is hozzájárulhatott népszerűségük csökkenéséhez, függetlenül attól, hogy ez a választások számszerű eredményét befolyásoltae vagy sem. Megítélésünk szerint a városi státus megszüntetéséért indított akció is teljesen elhibázott volt, hiszen olyan kisegzisztenciák létét (is) fenyegette, amelyek egyébként potenciális támogatói lehettek volna a kisgazdapártnak. Nem beszélve arról, hogy az ellenzék egész tevékenységére jellemző túlzott tisztviselő-ellenesség sem lehetett hosszú távon eredményes egy olyan városban, ahol a társadalmi mozgások tekintetében egyik legfontosabb tendencia éppen a közalkalmazotti réteg fokozatos erősödése volt. A kisgazdák vereségét követően Vendelt 1939. dec. 22-én nagy fölénnyel újra polgármesterré választották, két ellenjelöltjével, Tóth Bélával és Nikitits Sándorral szemben, a választott képviselők körében is abszolút többséget élvezve.

151 Az ellenzék térvesztésének következtében megszűntek a politikai csatározások, a nagypolitika eseményeit pedig teljes egyetértésben követte a képviselő-testület. Az országgyarapítást általános lelkesedés fogadta, a képviselők egyhangúan támogatták a Mussolininek és Hitlernek küldendő üdvözletet, a Felvidék visszacsatolását köszönve.

Ix Teljes egyetértésben fogalmazták meg 1940 júniusában a Teleki miniszterelnöknek és Keresztes-Fischer belügyminiszternek szóló táviratot is, amelyben Hubay és Vágó nyilas képviselők parlamenti felszólalása miatti megbotránkozásukat fejezték ki, nem is sejtve, hogy ezen „urak" pártjának rémuralma lesz majd a korszak utolsó felvonása.

153