Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD POLITIKAI ÉLETE - A közigazgatás újraindítása

26-i ülése Szentkirályit vétkesnek mondta ki az 1886. évi XXII. tc. 90. §-ának, a, pontjában, s ezért hivatalvesztéssel büntette; megállapítva egyúttal a polgármester vagyoni felelősségét azon kárösszeg erejéig, amely a várost a polgármester által a lakására szállított, de ki nem fizetett szén árával érte. Az 1919. szeptember 1-jei Forster Zoltán alispán elnökletével zajló közgyűlés első számú feladata érthetően a különféle okokból megüresedett tisztviselői állások betöltése volt. Vendel Istvánt a polgármester, Virányi Károlyt a főjegyző helyettesítésével bízták meg, a Vendel előrelépésével megüresedett főelőadói állást pedig ideiglenesen dr. Bús Lajos töltötte be.

41 Néhány hónappal később, december elején újabb személyi változások történtek, amelyeknek hátterében nyilvánvalóan politikai megfontolások álltak. Vendel István a város főjegyzője lett, mert polgármestert helyettesítő posztját másnak szánták, Gyürky Ferencnek, Nyitra menekült főjegyzőjének, akit a kormány rendelt Szekszárd polgármesteri székébe. Gyürkynek azonban nem hozott szerencsét a város. 1920 márciusában, alig néhány hónappal idetelepülése után spanyolnátha-járvány áldozata lett.

43 E halálos kimenetelű betegség miatt válhatott a polgármesteri szék legfőbb várományosává újra Vendel István. Közigazgatási törvények hiányában egyelőre csak helyettesként tölthette be tisztét: majd 1921 decemberének végén Szekszárd képviselő-testülete nagy többséggel polgármesterré választotta.

44 A városi igazgatásban az ideiglenességen alapuló átmeneti időszak ezzel lezárult, de a közigazgatás átfogó reformjára még éveket kellett várni. Az 1919. szeptember 1-jei közgyűlésnek és az azt követő időszaknak a tisztségviselők újraválasztásán túl volt még egy fontos feladata: a munkáshatalom hónapjai alatt a városnál felelős beosztást betöltők felelősségre vonása. A jogrend és a jogbiztonságba vetett hit helyreállítása a konszolidáció egyik legfontosabb feladatának számított. Pesthy Pál, a Megyei Törvényszék elnöke már augusztus közepén világosan megfogalmazta ezt, amikor „népítéletek" önkényessége ellen emelt szót Bartal Aurél kormánybiztoshoz írt levelében. „...az ismétlődő önhatalmú eljárások a lakosság körében kezdenek visszatetsző hatást kiváltani - kétségtelen, hogy ezek az eljárások a jogrend és jogbiztonságba vetett hit és bizalom megingására vezetnek - amennyiben végeredményben azt a látszatot viselik, hogy a bíróság által elrendelt letartóztatások mintegy előkészítő cselekménye a nép és a katonaság önhatalmú eljárásának. "

45 A jogállamiság legalább formai feltételeinek megfelelő felelősségrevonás csak a különítményesek városból való távozása után vált lehetségessé. Szekszárd város képviselőtestülete „a közigazgatás intézésére szakértelem és tudás nélkül vállalkozott egyének ellen" bűnvádi eljárást indított és az okozott károk megtérítésére magánjogi keresetet nyújtott be.

46 A képviselő-testület ezzel egyidejűleg bizottságot hozott létre, hogy megállapítsák a háztartási és az alapítványi tőkék szakszerűtlen kezeléséből eredő, várost ért károk összegét. A vizsgálat ennek nagyságát utóbb 246387 koronában állapította meg. Eljárást összesen 18 személy - köztük a városi bizottság elnökei, osztályvezetői és előadói - ellen indítottak, a kárösszeg megtérítésére viszont kötelezték a kivégzett Prantner János, Kecskés Ferenc és Gróf Pál városi alkalmazottak örököseit is.

47 A szekszárdi képviselő-testület határozata - megítélésük szerint - nem igazgatási, hanem egyértelműen politikai döntés volt. A saját hatáskörben kezdeményezett felelősségrevonással a képviselők nemcsak a bukott kommunista rendszertől határolták el magukat, hanem - ha burkolt formában is - a népítéleteknek mondott különítményes terrortól is. Az események közelsége miatt a felelősségrevonásban azonban még mindig az indulati elemek domináltak. Az eljárás során nem vizsgálták az egyes személyek Tanácsköztársaság ideje alatt konkrét magatartását, a felelősségrevonás alapja a hivatalviselés ténye volt. Két évtizeddel később Vendel már árnyaltabban ítéli meg a kommün alatt a városnál tisztséget vállalók szerepét: a kártérítésre kötelezett 18 személy közül utólag kilencnek teljes erkölcsi felmentést ad. „Az érdekeltek sohasem mondhatnak bírálatot afelett - írja a monográfiájá-