Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD POLITIKAI ÉLETE - Szekszárd

korszakunkban Szekszárd a megye egyetlen városi rangú települése, mégsem helytálló a megállapítás, amely szerint a megyeszékhely lett volna Tolna legkritikusabb helyzetben levő települése. Megfelelő helyismeret hiányában a megyei intézőbizottság nem mérte fel sem azt, hogy a megye egésze agrárjellegű, sem pedig azt, hogy a székhely, Szekszárd, jogi státusa ellenére sem igazán városias jellegű település. Az iparforgalmi népesség arányát tekintve - ami a polgárosodás előrehaladásának fontos fokmérője - Szekszárdot megelőzi nemcsak a szomszédos Tolna, hanem a Völgység központja, Bonyhád csakúgy, mint a vasúti csomóponttá vált Dombóvár. Az iparforgalmi népesség és közhivatalnoki réteg 50% alatti együttes aránya jelzi, Szekszárd népességének jelentős hányada a XX. század elején még mindig a mezőgazdaságból él, ebből adódóan az élelmezési gondok aligha származhattak a település „város" voltából.

30 A helyismeret hiánya méginkább tetten érhető a központi szervek magatartásában. A Szociális Termelés Népbiztossága Vidékszervező Osztálya hanyagságot sejtett amögött, hogy Szekszárdon nem alakítottak Ipari Termelési Tanácsot, s erre való előkészületek is csak a megye két településén folytak, nevezetesen Bonyhádon és Dombóvárott. A budapesti központ nem hiszi el a szekszárdiaknak, hogy csak ezen a két településen éri el a szocializálható üzemek száma a hármat, ami a rendelkezések értelmében a termelési tanács megalakításának előfeltétele. Hasztalan küldenek Budapestről két megbízottat, végül is csak Bonyhádon alakíthattak termelési tanácsot, mert időközben kiderült, még Dombóváron sem működött három húsz főnél több munkást foglalkoztató ipari üzem. A megyeszékhely egyetlen szocializálható ipari üzeme a Molnár-féle nyomda volt 1919 tavaszán. A megyei szocializálási osztály májusban megkísérelte ugyan a helybeli cipészek egy üzembe való tömörítését, de a 75 cipészmester döntő többsége távolmaradt a szervezkedéstől, vállalva azt is, hogy emiatt nem jutnak majd a mesterségük űzéséhez szükséges anyagokhoz. A cipészek és csizmadiák ellenállása miatt a szekszárdi hatósági cipészüzem végül is csak 14 taggal kezdhette meg működését.

31 A Tanácsköztársaság történetében június közepe fordulópont. Az északi hadjárat elakadása, a Clemenceau-jegyzék, a bécsi forradalom kudarca már jelzi a helyzet reménytelenné válását, amit a későbbi események - a visszavonulás, a ludovikás ellenforradalom, a tisztikar jelentős részének visszahúzódása, a szociáldemokrata vezetők egy részének kiválása a kormányból - csak egyértelműbbé tesznek. A rendszer megrendülését a szekszárdiak a június 24-i ellenforradalmi támadás során maguk is átélhették, noha ez a hatalomátvételi kísérlet még nem járt eredménnyel. A fehérek bevonulását a Hármas-hídnál felállított védelmi állásból az ifjúmunkások 25 fős csapata megakadályozta. A város polgárai mindeközben, kevés kivétellel, a házaikba húzódtak vissza. Ez utóbbival magyarázható, hogy az események csak egyetlen halálos áldozatot követeltek; Majsai József Töttös kaszával a kezében indult a belváros felé a fehérek támogatására, eközben érték a halálos lövések. Az ellenforradalmi kísérlet leverését követően a félelem légköre nehezedett a városra. Néhány nappal az események után Szekszárdra érkezett Krammer Sándor teljhatalmú karhatalmi biztos, aki négymillió korona hadisarc kivetésével büntette meg a várost a június 24-i fehér támadás miatt. Egyidejűleg újra összegyűjtötték a város tekintélyes polgárait és hirdetményben tudatták, hogy amennyiben a kivetett összeget nem fizetik be, kivégzik a fogságukban lévő túszokat.

33 A hatalmon lévő szocialista irányzatok erőviszonyaiban bekövetkezett eltolódás egyik lényeges következménye, a „vörös terror" erősödése a második túszszedéssel jutott el a csúcspontjára Szekszárdon. Sem a fogvatartás módja, sem a túszok fenyegetettsége nem hasonlítható az április végihez. Akkor a hőgyészi Apponyikastélyt jelölték ki a fogvatartás színhelyéül, ahol - Vendel szerint is - igen előzékenyen bántak a foglyokkal. Ennek bizonyítéka többek között, hogy a beteg, idős Wolf Henriket állapotára való tekintettel szabadon bocsátották, s hogy olyan őrzőkre bízták őket, akik egyértelműen a túszokkal szimpatizáltak. Most viszont Szekszárdon maradtak a túszok,