Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

KERESKEDELEM SZEKSZÁRDON

Megemlítendő a Garay-téri iskola mögötti ún. halpiac is, ahol lovaskocsikról mérték a zömmel Tolna környéki dunai halat. Vasalóban izzítható és pékségek kemencéjében eltüzelhető száraz szőlővenyigékkel megrakott szekerek és malacaikat kutricába zárt vidéki gazdák a gimnázium mögötti fa- és malacpiacon kínálták portékájukat. „FILLÉRES" VONATTAL A SZEKSZÁRDI „FALUSZÖVETSÉGI" KIÁLLÍTÁSOKRA A falu és a város testvéri kézfogását szolgálták az évenként más és más megyeszékhelyen rendezett ,falufejlesztő", más néven „országos faluszövetségi" kiállítások. Szekszárdra 10 évenként került sor. Elsőízben 1923 június végén. A Garay téri polgári fiúiskola épületében és udvarán 9 témakörben állítottak ki azok az iparosok, kertészek, méhészek, épülettervezők, akik közvetlenül a háború után, az infláció éveiben, általános anyaghiány közepette vállalták a megmérettetést. A programot színezte a kulturális és népegészségügyi tájékoztatási pavilon, valamint a festőművészek bemutatkozása. Az iskola egy-egy termében 85 kiállító termékei kaptak helyet. A MANSZ szekszárdi tagozata szövőtanfolyamra invitálta a látogatókat. Vinkovits Mária és Kurdi Józsa nőiruhák szabászatát, Steig Flórián a fazekaskorong működését mutatta be. Mindhárman éremmel lettek díjazva. Törő József egy 1841-es céhláda restaurálásának titkaiba és egy női kézimunkaasztal intarziáiba avatta be a kíváncsiskodókat. Két kiállítóterem meglátogatása közti folyosó szakaszon azA/móssy-cukrászda finomságai, bonbonok, desszertek, fagylaltok kínáltak felüdülést. Sikert aratott Katz István úri- és hálószobaberendezése, Seleznik Viktor kárpitozott bútora, Debulay Imre takaréktüzhelye, Wagner Károly műhelyéből való harang és csengettyű. Természetesen a Molnár nyomda naptárai, Zsoldis János remekbeszabott divatcipői, Lakos Lajos kékfestő vásznai, Borgula Ede és Nöger Frigyes fényképészek jól sikerült fotói, Miklósi Ödön, Szabó Dezső és Wigand Edit aranyéremmel díjazott festményei is nagy tetszést arattak. A kiállítás, amellett, hogy nagy visszhangra talált, megmutatta a szekszárdi és a megyebeli ipar árnyoldalait is. Meglátszott, hogy a nagyipari tradíciók hiányoznak. Egyes iparágak gyenge lábon állnak, vagy meg sem jelentek még. A kiállítók között nem láthattak látszerészt, műszerészt, vasesztergályost, villany- és vízvezetékszerelőt, mérlegkészítőt. A kirakatrendezés sem szerepelt ezúttal. Szekszárdon ezidőtájt már közel 80 szakmának vannak képviselői a kisiparban, mégis csak 15 szakma remekeit díjazzák. Az elismert szakmák: asztalos, bádogos, cipész, cserépgyártó, cukrász, kárpitos, kefekötő, kelmefestő, kőműves, könyvkötő, műlakatos, nyomdász, szabó, szíjgyártó, szűcs. Ez a nyilvántartott szakmák 19,5%-a. A valamikor elismert szűrszabók, gombkötők, harisnyások és takácsok jórészt megszűntek. Kevesebb lett a fazekas és a csizmadia is. ,,/4 világpiacra igyekvő cikkek (pl. naptár) mellett látunk gyönge dolgokat is, de ezeken is rajta volt a tökéletesedés vágyának a bélyege..." - olvashatjuk a kiállítás szakmai bírálóitól.

10 Legközelebb 1933. október 8-10. között került sor a faluszövetségi kiállítás megrendezésére Szekszárdon. Erre a nagyszabású találkozóra lényegesen több kiállító, köztük számos állattenyésztő és gabonatermesztő jelent meg. A vásárlátogató publikum ún. yfilléres" vonatokkal özönlött a szekszárdi vásártérre, a város nevezetes objektumaiba: a selyemgyárba, múzeumba, a kórházparkba, iparos-székházba stb. A filléres vonatok ötlete Leopold Kornél dr. bankigazgatótól származik. Vendel István polgásmester fölkarolta és a közlekedési minisztérium támogatásával kiviteleztette az akciót.

11 Budapestről, Bajáról és Pécsről egymást követték a mindössze fillérekért ide-