Tolna Megyei Levéltár családi iratainak repertóriumai - Segédletek I. (Szekszárd, 1999)
Bartal család (Glósz József)
nádasdi, a damazéri, a felsőalapi birtokoknak van kisebb mennyiségű iratanyaga. A család egyetemére vonatkozó iratokat egy fényképalbum, gyászjelentések gyűjteménye zárja le. A család újkori jelentősége megalapozójának, id. Bartal Györgynek politikai közéleti szerepléséről érdemi iratok nem maradtak fenn. Található viszont iratai között több latin nyelvű -részben az ő tollából eredőjogi munka. Tudományos tevékenysége révén került kapcsolatba az Akadémiával, a kor tudományos és művészeti életének jelentős alakjaival: Arany Jánossal, br. Eötvös Józseffel, Toldy Ferenccel, Pauler Tivadarral. Kapcsolatukat azonban csupán néhány levél őrzi. Ifj. Bartal György politikai tevékenységének iratai közül néhány jelentős politikus (Deák, Perczel Mór) levele, valamint beszédei, kéziratai emelhetők ki. Halálakor számos nekrológ méltatta tevékenységét, s ezekből sok fontos életrajzi adat is megtudható. Bartal Béla irataiból -bár töredékesen- tájékozódhatunk századforduló korabeli szerteágazó közéleti, közírói tevékenységéről. Id. Bartal Aurél ránk maradt iratai közül közigazgatási tárgyú műve, valamint beszédeinek, újságcikkeinek gyűjteménye emelhető ki. Baráti szálak fűzték gr. Tisza Istvánhoz, de levelek csupán felesége iratai között maradtak fenn a világháború időszakából. A levelek témája segélyakciók szervezése a katonák és hozzátartozóik részére. Ifj. Bartal Aurél pályáját vegyészként kezdte. Ebből az időszakból számos, az ő cikkét tartalmazó szakfolyóirat maradt. Irt ezen kívül vadászati tárgyú cikkeket is, ezek magyar és német szaklapokban jelentek meg. Politikai tevékenysége -és a hozzákapcsolódó iratanyag- a Tanácsköztársasággal kezdődik. A család iratainak egyik legérdekesebb része ellenforradalmi kormánybiztosként végzett tevékenységéből származik. Az 1920-as év elején burjánzó titkos társaságok tagjaként sok iratot őrzött meg, melyek az EKSZ, a MOVE és más társaságok tevékenységébe engednek bepillantást. Jelentősen gazdagítja ismereteinket a 20-as évek elejének megyei jobboldali pártharcairól hagyatékának erre vonatkozó része. A fondból kiemelésre került három 1526 előtti oklevél, ezek a Mohács előtti iratok gyűjteményében találhatók; 147. számú 1518-ból 148. számú 1519-ből 149. számú 1455-ből származó oklevél. A levéltár könyvtárának állományába került 13 kötet, rendeletek tára.