Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Dk Szilágyi Mihály: Takács Adám szekszárdi főbíró
6. Eddigh is váló és szokásban vett mendennemű procreatiobul (terményből) kilencedet, vagy is tizedet igazán kiadni s azt összve hordani, s szemül osztat oda vinni, a hova az Uraságh kívánni fogja, tudniillik Verembe, vagy Granariumhoz (magtár), hogy az Major- ságh gabonáját is öszve hordani és vinnyi obligáltatnak. 7. Minden háziul, vagyis minden házban Lakó Ember egy koppon t és 10 Tojást fogh adni az Urasághnak, az egész helységh pedigh két borjút Esztendőnként, akkor, mikor az Uraságh kívánni foghja. 8. A korcsma és mészárszék fél esztendeigh engedtetik az lakosoknak oly conditio (feltétel) alatt mindazonáltal, hogy ez alatt a fél esztendő alatis a söőr és a pálinka áruitatását az Uraságh Maga számára folytatni foghja. Ha pedigh a Helységhnek fogh tetszeni ez alatt Söőrt és Pálinkát áruitathat, az Marhanyelv pedigh az Urasághnak jár. 9. Ha ezeken kívül az Uraságh más Munkát kíván végben vitetni, az ollyaténi munka a Cenzusban imputáltatik (beszámíttatik). 10. Senki az Uraságh híre nélkül akárminii jószágát ne merészelje eladni, jószágba elvesztése alatt. Anno, Die et Loco quibus Supra. (Kelt mint fent.) A következő napon a megye közgyűlése kiegészítette az úrbéri szerződések kötésének szabályzatát a következőkkel: „A földesurak — különbeni büntetőjogi következmények terhe mellett - más földesúr jobbágyát, vagy telepesét elbocsátólevél nélkül fel ne vegyék szolgálatukba. Ha pedig a földesúr azt tapasztalná, hogy valamelyik telepese (jobbágya) engedélye nélkül próbálkoznék elvándorolni, annak vagyonát a földesúr a saját tulajdonába veheti át. ”24 Az 1723. évi 66. te. iránymutatásával megalkotott Tolna vármegyei szabályrendelet a cselédek szolgálati bérét szabályozta. Ez a 16 pontba szedett szabályozás ember-közeibe hozza a legkülönfélébb foglalkozást űző parasztembereket, használati eszközöket fabrikáló cselédeket, faragó béreseket, öreg-kocsisokat és ostoros gyerekeket szinte felér egy modem kollektív szerződéssel, szociológiai alapvetéssel. Figyeljük csak meg, hogy a hospes és az inquilinus kategó24 MNL TML közgy. jkv. 1721-1725. 1725. november 5. 589-590. p. Idézi Horváth 1974. 165. p. 22