Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Cserna Anna: „Pro memoria”. Idős Bartal György jegyzetei az ősi juss visszaszerzéséről

4 Mesterfőldiben n. k. Gőrts Bencze n. n. Gőrts Mihály mellett 3. szapus 5 Rét két ember vágó n. k. Bartal, n. n. Lukáts Família a szomszédja - Ez tehát tesz 9. szapus Főidet és 2 Ember vágó Rétet. Melly hasonlóképpen két felé megy, úgy hogy ebből 4 1/2 Kultsár Györgyöt 4 1/2 szapu Bartal Jánost illeti; s egyikét egyiket 2. sza­pus főid a fői törött Rétből E szerént tehát az őrök földekből Kultsár Györgyöt illetvén a Föl­dekből 6. szapu 2 2/5 fertal, s ’a Rétből 1 szapu 2 2/5 fertály. - Ez teszen az ő hat gyermekei közt föl osztandó, úgy hogy az első Házas­ságbéli Gyermekekre, a kik három vannak úgymint Lukáts Tamásné, Kultsár Ignáczné és Mészáros Antalné oszvessen jutni fog 13 1/5 fertály A második Házasságbeli Gyermekeknek háromnak szinte 13 1/5 fer­tály A Rétből az első Házasságbeli Gyermekek[ne]Ä 3 1/5 fertály A második Házassághbélieknek szinte 3 1/5 fertály Pénzes Agostonynak 6 1/2 fertalyos szántó földből és a Réten 1 1/2 fertályos főidből álló Jussábul, jut az első Házassáhbéli Gyerme­keknek őszvessen 4. fertály. A Második rendbéli gyermekeknek szin­te 4. fertál. Minthogy pedig Balazovits András Jussaibulis Kultsár György 4 1/2. Mérős főidet, ’s 1 Ember vágó fői törött Rétet bírna ebből jut az első rendbéli Gyermekeknek a szántó főidből 9. fertál a Rétből pedig 4. fertályos főid a második rendbéli Gyerm ekek[n e ] k szinte annyi. Illeti tehát az első Házasságbéli Gyermekeket a) az örökségből 3 1/5 fert[ály] a Rétből 3 1/5 fertál b) Pénzes Agostony Jussábul 4. fertal c) Balázsovits András Jussábul 9. fértal föld Rétből 4 fertál őszvessen a Szántóföldből 26 1/5 a Rétből 7 1/5 fertály 6 3/4 1 3/4 Fele 3 3/8 3fertály ad 4 szapus202 202 MNLTML, XIII.6. Bartal család 1/15. pallium 763-770. p. Balázsovits família 1785-ös osztálya 168

Next

/
Oldalképek
Tartalom