Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Cserna Anna: „Pro memoria”. Idős Bartal György jegyzetei az ősi juss visszaszerzéséről

Jóseff, és Bar tál Péter e ’következendő Köcsönös cserére léptünk a’ fenn emlétett T. [ekintetes] M [emes] Vármegyében Csallóközben s jelesül Ettre Karcsa nevezetű Helységben lévő Benn-való Telekjeink eránt úgy mint: lször Mi Bartal Imre Jósef és Péter által adjuk azonn hoszasára nézve 30. ölbül, - szélességére pedig öt ölbül álló, és fellölrűl Bar­tal György úr öcsénk, s respective'46 Bátyánk fundusának, alulrúl pedig N. [emes] Görcs Elek szomszédságában lévő Telekünket mely- lyre úgyis alkalmatos épületet tenni nem lehet, most nevezet Bartal György Úrnak, s Successorinak; ellenben: 2szor én Bartal György ezen Kis Telekecske helyet által adom a’ nevezett Atyám fiainak azonn fél hasábbul álló benn való Teleket, melly fölöt öregbik Bartal György maradéki, alulról pedig néhai Lukács János árvái szomszédságéban vagyon, s általam a' Bognár familiabéli vér, s osztálos atyánk fiától birattatik. 3szor Az Evictiot magamra, és Successorimra válollyom olly for­mán hogy ha idő jártával azon Bognár fundustol el Kellene maradni erre az esetre én vagy Successorim tartozzunk Nemes Bartal Imré­nek Jósefnek, és Péternek a ’fenn Circumscribált belső Telekjekhez képest való alkalmatos és örök fundust adni. 4szer Én Bartal György Kötelezem Magamat arra, hogy a’ melly épület a’ szomszédságomban Nemes Bartal Imre, Jóseff és Pétert illeti, ezen épületet a’ midőn Nékik tetszeni fog, által fogom azon csere fundusra tétetni. ­Melly eképpen általunk tett Cseréről adtunk e1 jelenvaló Levelün­ket alá Írásunkkal s Kezünk Köröszt vonyásával meg erősítve. Költ Ettre Karcsán föllebb meg irtt Napon Holnapban és Esztendőben. Beleházi Bartal György Bartal Imre X Bartal Jóseff X Bartal Péter X Én előttem Sidó Jóseff m. [manu] p. [ropria] Én előttem Balásfalvai Orosz Antal T. [ekintetes] Posony F[árme] gye Szolga Bírája előtt w[manu]p[ropria] 146 146 illetve 144

Next

/
Oldalképek
Tartalom