Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai

Sándor volt a tulajdonos. Tehát első lépésként neki kellett volna átíratni az ingatlant, hogy a település ne cserélje el ingatlanát ismeretlen terhekkel bíró ingatlanra. Másrészt a felterjesztés formai követelményeknek sem felelt meg, hiszen ilyen kötelezettséggel járó szerződést az elöljáróság csak név szerinti szavazással vállalhat és a készült jegyzőkönyvet a szavazóknak alá kell írni. Ezt Tengőd elmulasztotta, tehát a határozat is törvénytelen volt. A képviselő-testület 1874 novemberében évi rendes közgyűlé­sen foglalkozott a kérdéssel és valamennyi jelenlevő kép\ iselő alá­írásával igazolta egyetértését. A korábban felvetett hiányosságok megszűnését követően a vármegyei tiszti ügyész a törvényhatóság­hoz egyetértő támogatásával terjesztette fel Tengőd kérelmét. Úgy tűnik a sok hűhó semmiért történt vagy csak egy parányi szoba épült. Ezt bizonyítja, hogy Tatay József jegyző, amikor Fördős Károly szolgabírónak megküldte Tengőd község 1880-as számadását, a következőket írta.146 ,,A községi jegyző már évek óta esők ideiglenes lakással bír, mely egyetlenegy földes szobából áü, mégis a képviselő­testület nem akarja magát egy szükségesnek megfelelő jegyzőtök építésére elkötelezni. ” „A nyomorult lakás miatt mind egészségi, mind anyagi tekintetben már a tönkrejutáshoz közelítek. ” A szolgabíró mindezt leírva hivatalosan azt kérte a vármegye alispánjától, hogy kötelezze Tengőd községet a jegyzői lak folyó év őszéig történő felépítésére. A megyei számvevő a költségvetés ismeretében azt javasolta, ha folyó évben nem is képes a település az építésre, de a következő évben, 1881-ben már erre kötelezhető. Híd és út csatlakozás a Tab-Bábony úthoz 1885.' Tengődi, de a beadvány szerint kányái és bedegi. kéri, értényi és szántói lakosok is szállítanak a tengődi erdőn keresztül árut Sió­fokra. A bábonyi lap kora tavasszal és késő ősszel a dombról le­zúduló csapadék miatt szinte járhatatlan. Az elöljáróság egy híd és a bábonyi malom mellett a Siófokra vivő útba torkolló szélesebb (ötöles) út készítéséhez kéri a vármegye engedélyét az éves köz­munka terhére. A vármegye azzal utasítja el. hogy a közmunkák és a tartalékalapok is már egész évre kimerültek. * 147 I4'' TMÖL AI 414/1880. 147 TMÖL AI 890/1885. 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom