Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai

Tengőd a polgári korban 1849-1950 A szabadságharcot követő neoabszolutista, majd provizórium alatti időszakban a megyehatóságok ugyan léteztek, de önkor­mányzatiságuk megszűnt. Az ország irányítása 10 kerületre osztva rendeletekkel (pátensekkel) történt. Tolna megye a soproni kerülethez tartozott. Tengőd működéséről nincsenek vagy alig vannak e korszakra vonatkozó iratok. A szabadságharc utáni megtorlás időszaka a honvédeket ke­vésbé, az el nem menekült tiszteket alaposabban érintette. A nem jelentkezőket bíróság elé állították, a jelentkezők egy része kény­szersorozással, katonai rangjának elvesztésével közlegényként került besorozásra. Zsebeházi István bujkálásáról a falu öregjei között különféle regényes történetek keringtek, amelynek azonban nem lehetett valóság alapja, hiszen nem Tengődön bujkált, hanem családjához közel, a gyönki járás területén, illetve a Fejér megyei Szilasbalhás környékén, ahol a hatóság kezére került. A Bach-korszak idején a hatalom fontos szerepet szánt az erőszakszervezeteknek. Az 1850-es években jelentős csendőri állomány teljesített szolgálatot Tolna megyében. 15 állomáshe­lyükkel gyakorlatilag lefedték a megye egész területét. A megyei egységben (század) egy kapitány, 1-1 főhadnagy, alhadnagy és szállásmester mellett 5 őrmester. 13 káplár (tizedes) és 91 csendőr szolgált. Tengödhöz legközelebb Tamásiban és Ozorán volt egv- egy csendőr egység, létezésük elsődleges oka a környéken fekvő l"_ | t-j nagyszámú uradalmi puszta volt. A községek működésének jogi szabályozása A XIX század közepén a feudalizmuskori jobbágyközségek, nemesi községek, szabadalmas községek szervezeti, jogi valamint területi sokfélesége helyett a kor igénye a községi szervezet egysé­gesítése. modernizálása lett. A forradalom és szabadságharc rövid élettartama nem tette lehetővé e kérdés napirendre kerülését, ezért 1 TMOI. C's. Kir. Megyehatóság iratai IX. II. 4507/1X58. Tamásiban a X tot őrmester. Ozorán káplár irányította. 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom