Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Hegedűs Gyula: A pincehelyi kórház története

A felújítás, átalakítás idején Erdélyi Sándor még Budapesten folytatta ügyvédi tevékenységét. Amikor megbetegedett, fel­hagyott az ügyvédi gyakorlattal, 1940-ben Pincehelyre költözött, de még ebben az évben meg is halt. Az örökösök nem bírták fenntartani a nagy épületet, ezért a háború alatt eladták azt az Orsolyita-rendű apácáknak. Az Orsolyita rend budapesti központját bombatalálat érte, ezért központjukat is áthelyezték Pincehelyre. A háború után egé­szen az 1950. évi feloszlatásukig Pincehelyen tartózkodtak, ahol csavargó, állami gondozott gyermekeket neveltek. A rendházhoz szép gyümölcsös és szőlő is tartozott. A felesleges termést kis kocsival húzták a vasútállomásra és elszállították más Orsolyita rendházakba.~ A szerzetesrendek 1950. évi feloszlatása után az üresen álló épületet állami tulajdonba vették. A rendház állaga is folya­matosan romlani kezdett. Az államosított, ám mégis gazdátlan épület és szép parkja mindenki prédája lett. Ezt a helyzetet érzékelte dr. Lukovits István, pincehelyi körorvos is, aki nem tudta elviselni, hogy az ingatlan az enyészeté legyen. Úgy gondolta, hogy az jó lenne kórháznak. Azt is látta, hogy milyen állapotban volt az egészségügy a háború utáni időszakban. E gondolatát először kollégájával, a pincehelyi származású dr. Kintli Józseffel, a másik körorvossal közölte. O lelkesen támogatta dr. Lukovits elképzelését. Ezek után a falu két körorvosa azon mun­kálkodott, hogy ez az álom valósággá váljon. A munka neheze azonban dr. Lukovits Istvánra várt. aki elképzelését először a községi vezetőkkel ismertette, majd a járási, megyei párt és a tanácsi szervekkel. A megkeresettek érdeklődéssel fogadták a tervet, örültek neki, mert tudták, hogy a felelős minisztérium is helyet keres vidéki kórházaknak. Hamarosan összeállt egy kis csapat a szervezés elindítására: dr. Lukovits István, pincehelyi körorvos, dr. Kiss Lajos, a Tamási Járás tisztiorvosa és dr. Bélteki Sándor, a Tolna Megyei Tanács egészségügyi osztályának osztályvezetője személyében. Dr. Lukovits. A Tamási Járási Tanács Kórház és Rendelőintézete. Vissza­emlékezés, 2. p. 535

Next

/
Oldalképek
Tartalom