Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Brunn János: Fejezetek Györköny történetéből (1945-1985)

indok továbbra is a szakrendszerű oktatás minél hatékonyabb megvalósítása volt.""’ Igazán drámaivá azonban a helyzet az 1007/1971./111. 16. sz. kormányhatározat következtében vált. amely a települések fejlesztéséről és rangjáról intézkedett. Ebben szó van felsőfokú központokról, körzeti központokról és ún. szerep nélküli falvakról, azaz társközségekről. Ez utóbbiak voltak a legnagyobb veszélyben. A határozatot követő intézkedések kampányszerű végrehajtása többek között azzal a következ­ménnyel járt. hogy ezeken a településeken megszűntek az iskolák. Ezzel elindult egy folyamat, amely az érintett községek leértékelődésével és további népességcsökkenésével, végül egyes falvak elnéptelenedésével járt együtt. Mivel Györköny is az egyéb kategóriába került, ez a helyzet egy évtizedes állandó aggodalmat okozott Györköny vezetői számára, de a községnek, szerencséjére, sikerült a legrosszabb következményeket elkerülnie. Az egész országra jellemző de­mográfiai tendenciák (csökkenő születésszám, elvándorlás a falvakból a városokba) természetesen itt is érvényesültek. Annak érdekében, hogy az iskolában meglegyen a kívánt gyereklétszám. 1976-ban létrehoztak egy nevelőszülői hálózatot a községben: az első évben két családnál, majd később négynél nevelődtek állami gondozott gyerekek, akik természetesen a györkönyi általános iskolába jártak. Ugyancsak hasonló céllal, két alkalommal is sokgyermekes nagycsaládokat telepítettek be a faluba. 1980 tavaszán, egy országos tanácskozáson az oktatási miniszter, miközben arról számolt be, hogy sikerrel zajlott le a körzetesítés, megjegyezte: ., Találkoztunk elsietett körzetesítéssel, amikor társadalmi érdekeket sértettek vagy az iskolákat a tanulókat és a pedagógusokat -- hozták nehéz helyzetbe. " Ezt követően leállították a körzetesítés folyamatát, sőt sokhelyütt elkezdődött a visszakörzetesítés is.-1 1981-ben azonban még mindig nem lélegezhetett lel a györkönyi általános iskola. Igaz, hogy a körzetesítés veszélye megszűnt, most azonban a kis létszámok miatt az osztályok összevonása került napirendre. Felmerült, hogy a pusztahenesei :i7 MHSZ ÁROS. Ü)%. 216. p.. 2 IS. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom