Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Balogh Attila: Béri Balogh Ádám élete és dunántúli harcai

sereg ugyanis, az 5200 katonával rendelkező frissen kinevezett császári főparancsnok gróf Siegbert Heister tábornagytól (5. kép), valamint Pálffy János lovassági tábornoktól megsemmisítő- i 19S vereseget szenvedett. Amíg a nyár elején még úgy tűnt. hogy a császáriak nem fognak a Dunántúlon támadólag fellépni Esterházy is ezt közölte a simontornyai várkapitánnyal . addig a szerencsétlen trencséni csatát követően a Haditanács felújította az 1706 és 1707-es évek koncentrált támadásainak tervét.| ,(’ A dunántúli kurucság hama­rosan a saját bőrén érezhette a trencséni kudarc következményeit, mert a győztes Siegbert Heister és a Dráva mentén gyülekező rác csapatok, a még sértetlennek mondható dunántúli erőkre akartak végső csapást mérni.1,7 Béri Balogh Adámnak augusztus 7-én Csornához (Sopron megye) kellett vonulnia, hogy ott vigyázzon az ellenség hadmozdulataira. Néhány nappal később viszont, a nyugati határról Simontornya felé indították útra. Grajner Antal tábori főstrázsmester ugyanis már a hónap legelején értesítette Esterházy Antalt arról, hogy Kreutz (Kraicz) generális 5000 ráccal és horváttal Simontornya vára (6. kép) felé közeledik. Bár a mezei generális nem hitte cl az ellenség ilyen nagyarányú számát, a kellő intézkedéseket mégis végrehajtotta. Balogh Adám mellé rendelte a Szekeres István és Somogyi Adám vezette ezredeket, valamint Vas, Zala és Veszprém megyék felkelt földnépét. Maga Balogh Adám is megkapta a rá vonatkozó parancsot, miszerint a ,,rácságon tegyen egy nevezetes csapást"}** Esterházy a rácok feltartóztatásában Bezerédj Imrére is számított, ő azonban ekkorra már megegyezett a császáriakkal az átállásáról. így a déli * 1 |l’5 Markó 2003. 162-256. p. 1Bánkúti 1969. 145. p. A dunántúli országrész 1705 végén került tartósan a kurucok birtokába. '‘,7 Tóth 1958. 190. p. |,w E. A. T. K. 1901. 751 75.2. p. További utasítások: Grajnernek meghagyta, hogy ha „ohsidiója történne, heroicc (hősiesen) viselje mayát, bent lévőket animálja (lelkesítse)", Balogh utasításaihoz mindenben alkalmazkodjon, és a simontornyai két (lovas-) sereget is adja mellé. Radosties föstrázsamester is parancsot kapott, hogy tegye félre a Baloghgal fennálló ellentéteit, és brigadérosa utasításait kövesse. 289

Next

/
Oldalképek
Tartalom