Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Balogh Attila: Béri Balogh Ádám élete és dunántúli harcai

korábbra." Ezt a következtetésemet megerősíti az az 1667-ben kelt osztáslevél, amely nagyapjuk (Ferenc) birtokait osztotta fel édesapjuk, nagybátyjuk és azok lánytestvérei között. Ebben az iratban a gyerekek nem szerepelnek. Ádám születését termé­szetesen 1679-nél későbbre sem tehetjük, hiszen édesapja halálának éve 1678. Még egy fontos adatot vehettem Figyelembe: Béri Balogh Ádám feleségének ismert születési dátumát. Festetics Julianna 1673-ban született." Ezek alapján Béri Balogh Ádám világrajöttét a róla szóló monográfiáktól és az életútját röviden tárgyaló lexikonoktól eltérően későbbre 1669 és 1673 közé helyezem. Béri Balogh Ádám születési helyére ezzel szemben csak következtetni tudunk. A már említett 1667-es töttősi birtokfel­osztás Balogh Istvánnak jutatta az itt lévő kúriát, míg becsének a csempeszházit.1' Ez alapján születhetett Töttösön, de az sem kizárható, hogy valamelyik későbbi lakhelyén: Rábakovácsiban, vagy Kiilső-Vaton látta meg a napvilágot. Hasonlóan homályba vész gyermek- és ifjúkora. Nem tudjuk ki és hol tanította, hol szerezte meg azokat a katonai és jogi ismereteket, amelyek a későbbiek során alkalmassá tették arra. hogy Sopron, ezután Vas vármegyékben főszolgabírói tisztséget tölthessen be, majd ennek birtokában ezredeskapitányi rangot kapjon a kuruc hadseregben.11 12 * 14 Az apai és anyai ágról egyaránt örökölt katonai hagyományok már fiatal kora óta meghatározhatták életét. Tapasztalatait a hadviselésben a török kiűzésének idején szerezte. Leveleiben többször utal erre: ..még török ellenségünk idején is tapasztaltain az alkalmas harcokon a comendérozó tisztekben, hogy valamely csatákon keményen viselték a tisztek magukat, serényen és hirtelen 11 Esze 1962. 1. sz. 68-69. p. Azt, hogy Judit volt az idősebb testvér, bizonyítja a vasvári káptalan előtt 1703-ban kelt oklevél. Lásd Pungor 1983/1984. 334. p. 12 Szabó 1928. 38. p. Pungor 1983 1984. 329 332. p. Balogh Ferenc halálát követően fiai (István és Péter) 1667. március 16-án Töttösön osztották fel az apai örökséget. 14 Esze 1962. I. sz. 69-70. p. 249

Next

/
Oldalképek
Tartalom