Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai

500 hold közötti kategóriát a település lelkes gazdáinak 297 kh-as közös birtokai jelentették. Igazi, 1000 kh feletti nagy (erdő) birto­kot csak az Esterházy-família mondhatott tulajdonának. Összegezve megállapítható, hogy bár a falu 270 gazdálkodója 5105 holdat bírt. a kategóriánként rendelkezésre álló adatok ezt a képet jelentősen árnyalták. A 10 hold alatti, de az összes birtokos 64%-át adó törpebirtokosok a község határában elterülő földterü­letnek mindössze 1 1,5%-án, tehát a megélhetéshez elégtelen terü­leten gazdálkodtak. Közöttük számosán kiegészítő foglalkozás­ként állandóan, vagy az év egy részében iparos tevékenységet folytattak. A többség azonban a módosabb gazdákhoz elszegődött cselédként, vagy alkalmi napszámosként igyekezett megélhetését biztosítani. Az erdönagyság miatt jelentős foglalkoztatóként volt jelen az uradalom, amely a csemetekert gondozásától a fakiterme­lésig vett igénybe munkaerőt. A 10 és 50 hold közötti birtokosok (30,7%) rendelkeztek nagyjából számarányuknak megfelelő mennyiségű (34%) átlagosan 20,9 kh-s földterülettel. Ez a réteg családi keretben többnyire megoldotta a gazdálkodást. Ahol kel­lett, tudott igénybe venni napszámost, vagy alkalmazott fél-, eset­leg egészkommenciós cselédet. Tengőd község földterületének 54,3%-át 14 tulajdonos (a birtokosok 0,05%-a) birtokolta. A kép itt kissé torz, hiszen a telkes gazdák erdő- és legelőbirtoka a sta­tisztikában egy, valójában száz feletti kisebb-nagyobb résztulaj­donnal rendelkező gazda közös tulajdonát jelentette. A következő évtizedben alig változtak a birtokviszonyok Tengődön. A falu határának területe 1935-ben' 5185 kh volt. A legnagyobb birtokos változatlanul Esterházy Pál herceg maradt, aki összesen 1519 holddal rendelkezett, amelyből 27 kh szántó­föld, 1 kh kert. 3 kh rét, 4 kh a legelő és a birtok zömét változatla­nul az 1469 kh-as erdő jelentette. A tíz évvel korábbihoz képest 55 kh-as tulajdon csökkenése fő okának a Kornfeld Móric' s bárónak Magyarország földbirtokosai cs toldbcrlöi 1935. Ga/dacimtár M. kir. KSH Bp." 1937. 316. p. 37X ' A Magyar Életrajzi lexikon adatai szerint Kornfeld Móric, báró (Bp., 1X82. dec. 30. - t ? 1967. nov. 5.): nagyiparos, bankár, politikus. Apja Kornfeld Zsigmond bankár. A budapesti és lipcsei egyetemen jogot tanult, a budapes­ti tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Pályáját 1905-ben a Ganz- Danubius Gyárban kezdte, hamarosan a gyár igazgatója, majd vezerigazga­199

Next

/
Oldalképek
Tartalom