Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)
Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai
Jótékonysági akciók: gyűjtések, támogatások, segélyek a Horthy-korszak időszakában A testület rendszeresen foglalkozott különböző kérelmekkel, amelyek országos egyesületektől, szövetségektől, civil szervezetektől közvetlenül vagy éppen a felettes hatóságok közreműködésével, néha érezhető támogatásával érkeztek és anyagi segítséget kértek. A képviselő-testület többnyire elismerte ezek fontosságát, de hangsúlyozva a község gazdasági nehézségeit, egyre csökkenő összegekkel támogatta például a Területvédő Liga, a József Főherceg Szanatórium Egyesület, Erdélyi Magyar Székely Szövetség stb. kérelmeit.1,0 Nem szívesen vállalt Tengőd önkormányzata hosszabb időszakra, tehát éveken keresztüli, folyamatos támogatást. így 1920- ban a közgyűlés a menekülteket védő egyesület munkájának támogatására egyszeri 20 koronát szavazott meg.11 Ugyanakkor nem tudott pénzt biztosítani a hadifoglyok hazaszállításának költségeire, holott a településnek is volt olyan lakosa, akit azután Vlagyivosztokból hajóval szállítottak Fiúméig. Többször előfordult, hogy egyházi célra adtak támogatást. Így például 1921-ben a képviselő-testület a Szekszárdi Evangélikus Egyházközség kérelmére 100 korona segélyt szavazott meg. 1922- ben a Vakokat Gyámolító Országos Egyesület kérésére évi támogatását [a már szinte semmit sem érő] 10-ről 100 koronára felemelte, de azzal a kikötéssel, hogy ,,ezt ha a szükség úgy hozza, bármikor megszüntetheti. ”|l,N A gazdasági helyzet rosszabbodásával megszaporodtak a kérelmek. 1923- ban az egri községi közigazgatási tanfolyam hallgatói segélyezését támogatta 10 000 koronával, de a vármegye által javasolt évenkénti rendszeresen adandó segélyt a testület nem szai w vazta meg. 194 1TMÖ1. Tengőd képviselő-testületi jkv. 1921. augusztus 14. 14 TMÖL AI 12044/1920. A testületi határozat hangsúlyozza az egyszeri támogatás te;nyét. I9X TMÖL Tengőd Kjkv. 5 1922. 194 TMÖL AI 24670/1923.