Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)
Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai
tésének felét és 50%-ban hozzájárult a neki járó bakancs beszerzéséhez is.IM 1926-ban az infláció miatt a postakiildönc fizetését, (amely 4,5 mázsa búza. 2 mázsa rozs. egy pár bakancs és 500 ezer korona volt), mivel ezért a munkára egyetlen vállalkozó sem akadt, lel kellett volna emelni napi 30 ezer koronára. A képviselő-testület e helyett azt javasolta a postaigazgatóságnak, hogy a Tengődre szóló küldeményeket Kányára és ne a kétszeres távolságra fekvő Felsőiregbe juttassák el. A M. Kir. Postaigazgatóság méltányolta a község kérelmét és ezen túl Felsöireg helyett Kányára szállította a küldeményeket, onnan kellett küldönccel elhozatni.'' így már akadt vállalkozó a munka elvégzésére. Közel 50 évvel a telefon feltalálását követően Tengődön is felmerült a kérdés: Legyen-e telefon a faluban? A Postahivatal már évtizedek óta létezett Tengődön, de a legközelebbi távírda Felsöiregen működött. A hírközlés felgyorsítását Magyarországon a telefonhálózat vidéki tömeges kiépítése jelenthette. Ez a XX. század harmadik évtizedére, a feltaláló Bell halála körüli időre esett. Tengőd képviselö-testülete e témával akkor foglalkozott először, amikor Diczendy Pál jegyző a kor igényeire hivatkozással javasolta a telefonhálózat kiépítését. Mondandója nyomatékosítására jelezte a képviselőknek: Sörös járási főszolgabíró „szóbeli óhaját fejezte ki", hogy távbeszélő-hálózat alakuljon ki az egyes községek és a járási központ között. A kép\ i- selő-testület elvi hajlandóságát fejezte ki, de végleges döntését a költség nagyságától tette függővé. Két évvel később ismét napirendre került a téma. Ekkor Felsöireg elöljárósága „afőszolgabíró kifejezett kívánságára" kérte Tengőd képviselő-testületének támogató határozatát a telefonhálózat kiépítésére. A testület véleménye közben nem változott, változatlanul a kiépítés költségeit tudakolta és azt, hogy Kánya község, amely szintén a kiépített vezetéket * 5 1,1 TN/IÖL. AI 13616/1924 TMÖL V./790 Tengőd község iratai, képviselő-testületi jegyzőkönyvek (továbbiakban: Tengőd Kjkv) 12.. 40. rkkgy/1926. I5-' TMÖL Tengőd Kjkv. 29/1922. 44. 68/1924. Alexander Bell (1847 1922) skót feltaláló. Legismertebb találmánya a telefon. Számos feltaláló dolgozott az emberi hang vezetékes átvitelén, de az övé volt az első sikeres találmány (1875). Az első telefont 1876. március 7-én szabadalmaztatta. 99