Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Tanulmányok (Szekszárd, 2009)

Gonda Gábor: A nemzethüséget vizsgáló bizottságok és tevékenységük Tolna vármegye Völgységi járasában

vánosságra a Magyar Közlönyben) tartalmát a Népgondozó Hiva­tal vezetője, Szepessy Géza 1945. június 26-án ismertette az NH valamennyi kirendeltség-, kerület- és körzetvezetőjével, egyben összefoglalva az ezzel kapcsolatosan rájuk háruló feladatokat. Felhívta figyelmüket, „hogy az egész telepítési akció sikere attól függ, mennyire rátermett, demokratikus gondolkozású személyek lesznek a járási bizottságok elnökei és tagjai. Ezért különös gon­dossággal kell a[z elnök és a tagok személyeire vonatkozó - G.G.] javaslatokat elkészíteni. 49 Július 19-én Iványi Jenő, az NH Telepítési Főosztályának ve­zetője a rendelettel kapcsolatban személyesen tartott eligazítást Szekszárdon a Délnyugatmagyarországi Kirendeltség tisztségvi­selőinek. O is hangsúlyozta, hogy a legfontosabb feladat a járási bizottságok elnökeinek és tagjainak körültekintő megválasztása. Kiemelte, hogy rendkívül fontos ezen személyek megbízhatósága, mert a további telepítések sikere a bizottság munkáján áll vagy bukik. Megemlítette, hogy a BM („ teljesen megbízható legénység­gel") két szakasz rendőrt bocsát az NH rendelkezésére, amelyből az egyik Tolna megyében fog majd tevékenykedni. A kirendeltség munkatársait megnyugtatta, hogy „amennyiben a rendőrség és a közigazgatás egyes tisztviselői a volksbund kérdésben nem azzal az eréllyel járnának el, mint ahogy azt a vonatkozó rendelkezések megkövetelik és, amennyiben a rendőrségi és közigazgatási tisztviselők a NH Kirendeltségének utasításait nem tartanák be, akkor ezeket a tisztviselőket a B M azonnal leváltja. " 50 Az NH budapesti központja a végrehajtás során sem vette le embereiről a kezét; a rendelet végrehajtását folyamatosan figye­lemmel kísérte, észrevételeit jelezte. Szepessy Géza szeptember 29-én kelt körlevelében ismételten összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat, egyben utasította a kirendeltségvezetőket, hogy személyesen is ellenőrizzék a bizottságok tevékenységét. 51 Egy másik, ugyanezen a napon kelt, de kizárólag Persnek címzett le­vélben az NH első embere élesen bírálta a Délnyugatmagyaror­szági Kirendeltség vezetője és annak beosztottai munkáját. Mint 9 TMÖL NH 87/1945. 0 TMÖL NH 160/1945. 1 TMÖL NH 25.081/1945.

Next

/
Oldalképek
Tartalom