Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Tanulmányok (Szekszárd, 2009)
Major Attila: Tolna nagyközség villamosítása
ajánlatot, melyre nézve mai napig is sajnálattal nélkülözzük bárminemű válaszukat. Ezúton tehát ismételten kérjük Önöket, kérdéses levelünket érdemileg elintézni, mert soká az ügyet már el nem húzhatjuk, és amennyiben Önök költségvetéssel szolgálni nem kívánnak, mi is elállunk eredeti tervünktől, és világítási ügyünket más úton intéznők el. " 1914. január 17-én Jurány Rudolf jelentkezik Budapestről, hogy továbbra is vállalná a tolnai villamos mű kötelező negyedévenkénti (üzemvezetés, gépház, hálózat) felülvizsgálatát, és küld egy előzetes leírást az üzemmel kapcsolatos távlati elképzeléseiről, pl. a heti üzemi kimutatások felülvizsgálata havi rendszerességgel, úgy, hogy azokat neki Budapestre elküldik. Helyszínen pedig a vezetékrendszert félévente egyszer ellenőrizné, tavasszal és ősszel, tekintettel arra, hogy a legtöbb meghibásodás télen, illetve nyáron fordulhat elő. A különféle tárgyalásokat az ilyen helyszínen való tartózkodás idején, - amely tartózkodást 1,5-2 napra tervez - intézné el. A levelezést és egyéb írásbeli ügyeket természetesen Budapestről intézné el. Mindezért átalányban két egyenlő félévi részletben összesen 600 koronát számít fel. Ebbe nincs beleszámítva a kétszeri leutazás vasúti költsége, az esetleg előforduló rendkívüli leutazások, melyekért naponta 80 koronát számolna fel, valamint az esetleges egyéb munkák, melyeknek honoráriuma közös megegyezés tárgya. A villamos mű üzemvezető bizottságának nem tetszettek Jurány Rudolf ajánlatai és feltételei, a Budapestről való ügyintézést kissé bonyolultnak és vontatottnak gondolták, ezért megpróbáltak közelebbi szakértőt találni. Meg is találták Szekszárdon Molnár Sándor gépészmérnököt. O 1000 korona évi tiszteletdíj mellett nemcsak a negyedévi felülvizsgálatot végzi el, hanem a gépész feljegyzései alapján az üzemről havonta jelentést tesz, az esetleges bővítésekre tervet és költségvetést készít, és a villamos művet érintő ügyekben felvilágosítást és szakvéleményt is ad. A könyvelői állását január l-jétől betöltő Budaházy már január 14-én beadja a felmondását azzal az indokkal, hogy máshol jobb állást kapott. így tehát ismét könyvelő nélkül maradt a villamos mű. Január 15-én a tolnai Németh Jánost bízzák meg a könyvelői teendők ellátásával, 1600 K éves fizetéssel. O elvállalja