Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Kaczián János: A Tolna megyei akadémikusok • 23

Történetírásra változott, amely néven újabb két kötet látott napvi­lágot 1993-ig. Az első köteteket dr. Szinkovich Márta, majd 1971­1993-között a továbbiakat dr. Szita László szerkesztette. Igazgatói beiktatáskor többek között a helytörténeti munká­ban fokozottabban együtt működést ígért a Dunántúli Tudomá­nyos Intézettel, a Tanárképző Főiskolával és annak tanszékeivel. Tervezte elődje által létrehozott laboratórium kapacitásának ki­használásával a levéltárban őrzött értékek biztonsági mikrofilme­zését. n Az évkönyvek egyre terjedelmesebbek és nívósabbak lettek. Megjelenésüket követően rendszeresen egész oldalas ismertetések jelentek meg róla a DN-ben, ritkábban a Levéltári Szemlében, a Honismeretben. Valójában azonban sem a megyében, sem orszá­gosan nem kapta és általában a levéltári műhelyek kiadványai kel­lő reklám hiányában nem kapták meg a megérdemelt támogatást, érdeklődést és szakmai elismerést produktumuk miatt. A levéltári munka, egyben az igazgatói ténykedés első 10 évének számvetését adja a Dunántúli Naplóban megjelent cikk."' A levéltárak „a szó valóságos értelmében kutatóintézetekké vál­tak, miközben jelentős igazgatási feladatokat és közművelődési teendőket látnak el. " A Baranya Megyei Levéltárat a Művelődési Miniszter 1976-ban a végzett kutató-, tudományszervező regioná­lis irányító munkája, valamint a történelem és nemzetiségtörténeti publikációi alapján tudományos kutatóhellyé nyilvánította/ Ezt követően az intézmény a köréje szervezett kutatócsoportot két témában működtette: 1. Nemzetiségtörténeti kutatások a Dél- Dunántúlon 1687­1950 közötti időszakban 36 Dunántúli Napló 1971. január 31. Nagy István: Új igazgató a megyei levéltár élén. Ezt a tényt veti fel dr. Dankó Imre is levelében. Miközben a kötetek alapos, jó szakmunkák, a levéltárakon kívül nagyon kevesen tudnak a kiadványról. SZ. L. kézirattára. DN. HÉTVÉGE 10. 1979. november 18. Forrás: BML. 1991. február 14-i pályázata a „PRO CULTURA RENOVANDA HUNGÁRIÁÉ" alapítványhoz. A pályázatot dr. Szita László igazgató és munkacsoport vezető készítette. Néhány e témában megjelent mü:„A modern rabszolgaság" Dél-Dunántúl civil lakosságának deportálása a Szovjetunióba. Szerk. Füzes Miklós Bp. 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom