Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)
Kaczián János: A Tolna megyei akadémikusok • 23
felvétel a levéltárban. A „félhivatalos" külföldi kapcsolathoz, pontosabban dr. Szita László költségeihez a levéltár fenntartója 6000 forinttal járult hozzá. Mint később kiderült, ebből 5000 Ft-ot az intézményvezető különben is megkapott volna jutalomként, a támogatás tehát 1000 Ft- volt (!). 1977-ben dr. M. Bernath, a Südost-Institut vezetője az MM. Levéltári Osztálya hozzájárulását kérte, hogy Szita László 1978. márciusában vagy áprilisában Münchenben előadást tarthasson A németek letelepedése a Dél- Dunántúlon 1848 előtt témában végzett kutatása eredményeiről. Ugyanezen levélben megköszönték a Seewannak nyújtott kutatási támogatást. A minisztériumnak jelentős aggályai támadtak. Részben, mert a meghívás nem tért ki a külföldön tartózkodás költségeinek fedezésére, részben tudni akarták, hogy kapott-e tőlük meghívást, ha igen tisztázottak-e a külföldön tartózkodás feltételei. Megjegyezték, hogy korábbi információjuk szerint dr. Seewannt Pécsről a rendőrség kiutasította." 6 Valamennyi felvetésükre alapos választ kértek. Szita László a kapcsolat kezdetétől mindent részletesen feltárt levelében. Azt is, hogy a Seewann elleni 1972-es feljelentés alaptalannak bizonyult és a belügyminisztérium helyi illetékese szerint a kapcsolatok ápolásának nincs akadálya. Jelezte, hogy a levéltár fenntartója külföldi költségei fedezetére újabb 6000 forintot ígér, ez azonban messze nem fedezi a kiadásokat. Mivel nem szeretné a müncheni intézet támogatásával az utat megvalósítani, ezért kéri a kiküldetés hivatalos támogatását. Érvelésében hivatkozott az ott feltárható, értékes Hungarica anyagra: „Badeni Lajos és Lotharingiai Károly családi és hadi levéltára példátlan értékű, tájékozódásom szerint rendkívüli nagymennyiségű anyagot tartalmaz 1680-1713 közötti időszakra vonatkozóan. " A megkapott 25 napos ösztöndíjjal 1978-ban Karlsruhéban kutatott és jelentős mennyiségű film- valamint xeroxszal gazdago97 dott gyűjteménye a felszabadító háborúkról. A BML elsősorban Szita László és Gerhard Seewann baráti kapcsolatán keresztül a következő években egyre szélesedő kapKM. KKF. Levéltári Osztály 27.275/77. IX. 16. Ea: dr. Erdélyi Ferenc Levél Kedves Somorjai úr! megszólítással 1985. november 15-én. 95