Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Kaczián János: A Tolna megyei akadémikusok • 23

munkája mellett tagja és tisztségviselője számos szakmai társaságnak: 1975-1983 között alelnöke a Nemzetközi Földmágneses és Aeronómiai Szövetség Indukciós Munkacsoportjának. 1985 óta tagja a londoni Királyi Csillagászati Társaságnak, 1995 óta pedig az Osztrák Tudományos Akadémiának. A Kossuth-díj és a Széchenyi-díj Bizottság tagja, Széchenyi díjas (1996). Két alkalommal megkapta az Akadémiai Díjat (1962, 1970). Oktatói pályáját 1956-ban kezdte, majd az MTA Geofizikai Kutatólaboratóriumában töltött be tudományos kutatói állást, 1957-72-ben uo. osztályvezető. 1972-től másfél évtizedig tudományos igazgatóhelyettes az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetben. Kutató-professzor, 1974 óta az ELTE geofizikai tanszékének címzetes egyetemi tanára. 121 F. m.: Az MTA életrajzi összefoglalója részletesen sorolja az 1958-1998 között megjelent német és angol nyelvű publikációkat, köztük: A palezoós grafitos képződmények meghatározása magnetotellurikus módszerrel; Bp., 1971., valamint A dunántúli elektromos vezetőképesség-anomália földtani és módszertani jelentősége c. tanulmányát is. Értekezések, emlékezések. Bp., 1992. Irodalom: Szarka László: Curriculum vitae Ádám Antal; Acta Geod. Geoph. Hung., 1999. Az MTA tagjai 1825-2002; Bp., 2003. 1. 27. p. SZAKÁLY FERENC történész 1. 1995 - Filozófiai és történettudományok osztálya Zalaegerszegen született (1942. okt. 28.), de számon tartja őt Tolna megye, Szekszárd is, mint iskolás korának és történetkutatása témáinak helye. 1962-1967 között végzett egyetemi tanulmányai során magyar-történelem, történelem­levéltár, majd 1972-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. 1976-tól kandidátus, 1992­töl a történelemtudományok doktora. 1995-ben lett az MTA levelező tagja. Székfoglalót a Török kori történelmünk kritikus 121 MTA tagjai. I. 27. p 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom