Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)
Dr. Braun Sándorné: Adatok a Hangya Szövetkezetek működéséről Tolnában • 441
ben visszafizették. Ekkor a szövetkezet árukészlete 50-70000 pengő között mozgott, a bolti bevétel pedig elérte a 19000 pengőt. Befejezni már nem tudták. 1947-ben 41000 Ft körül volt az értéke. ,^i fúziókor a szövetkezet teljesen saját tulajdonát képező árukészlettel, a jelenlegi szövetkezeti telephellyel, és félig kész nagy épülettel ment a Földmíves Szövetkezetbe. "- szólt az emlékezet. Csak 1940-től foglalkoztak zsír-, majd 1944-től gabonabegyüjtéssel. A szövetkezet első boltkezelője Rónaszéki József kereskedő volt, 1922-től Halecskó Sándor, 1924-től Szabó Pál, 1928-tól Jancsik Ferenc, 1931-től Szirányi /Palik/ Béla, akit a földművesszövetkezet átvett, s 1950 őszéig ott dolgozott. Mindegyik tanult kereskedő volt. Legképzettebb Szirányi Béla, aki hosszabb ideig Budapesten a Meinel Gyula cégnél dolgozott. Rónaszéki és Szabó földműves, Holecskó iparos családból származott, míg Szirányi apja telekkönyvvezető volt. 75 Mindezt emlékekből, s fennmaradt feljegyzéseiből vetette papírra az adatközlő, Pál fi Lajos József pedagógus, a Hangya szövetkezet utolsó könyvelője. Az első világháború után Decsen alakult Hangya szövetkezet üzletrészeit is kezdetben szívesen jegyezte a lakosság. Az üzletrészekbe fektetett pénzüket azonban elértéktelenedés következtében kétszer is elvesztették. A főjegyző ezek után hiába indított kétszer is akciót a Hangya megalakítására, eredményre nem vezetett. 1943-ban azonban mégis újból szervezkedés indult. Az eredményesség érdekében a község, képviselőtestülete döntése alapján, 5000 pengő értékű üzletrészt jegyzett, melyet a pótköltségvetésből biztosítottak, s felajánlották a községháza földszinti részét üzlethelyiség céljára. Felkérték az ezüst kalászos gazdákat, hogy a taggyűjtést a magánosok körében is kíséreljék meg. Miért? Indoklás: „űr hatósági ellátási akciók lebonyolítása, valamint a gazdák termeivényeinek értékesítése a Hangya szövetkezet útján történhetne a legsikeresebben. " A megalakult Hangya igazgatósági elnökéül Nánási Pál főjegyzőt, Pörnyi Pál bírót, Ivanizs Sándor pénztárost és Kovács Sándor esküdtet az igazgatóság tagjaiul választották meg. A képviselőtestület nem csak tudomásul vette, de kívánatosnak is tartotta, hogy a község, mint erkölcsi testület tisztségviselői TMÖL MÉSZÖV 35. d. TMÖL Decs KJK: rkkgy. 14/1943. 462