Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Dr. Braun Sándorné: Adatok a Hangya Szövetkezetek működéséről Tolnában • 441

A következő év decemberében már, mint vevő jelentkezett a Hangya szövetkezet igazgatósága Szekszárd város képviselőtestü­leténél, értesülvén a Szekszárd Szálló eladási terveiről. Vételi szándékuknak a következő érvekkel próbálták megnyerni a testü­letet: „A Szekszárd és Környéke Hangya Fogyasztási és Értékesí­tési Szövetkezet fejlődésének abba a stádiumába jutott, amikor a már meglevő üzlethelyiségei és raktárai a további fejlődés és az egyre emelkedő forgalom igényeit kielégíteni képtelenek. Szövet­kezetünk korlátolt fizikai keretei immár bénítóan hatnak közérdekű működésünk nyugodt lebonyolítására, miért is aktuálissá, illetve szükségessé vált ezen keretek megfelelő bővítése. Szövetkezetünk, mely előtt általános, és nagy közérdekű célok elérése lebeg, eddigi üzleti politikájával a közönség nagymértékű szimpátiáját tudta megszerezni, és reményünk van rá, hogy a jövőben ezt még fokozni sikerül nekünk. Kétségtelen, hogy szövetkezetünk ezen működése nem csak az általános közérdeket szolgálja, hanem egyrészt a vá­ros lakosságának egyéni érdekeit is előmozdítja, másrészt pedig a városnak, mint gazdasági és politikai tényezőnek jólétét, gyarapo­dását és fejlődését szolgálja. " 60 A márciusi képviselőtestületi ülés kérésüket elutasította, mivel a városnak más tervei voltak az épü­lettel. 61 Később a Szekszárd Szálló épületének a belső udvari ré­szében komoly raktárbázist, elosztóhelyet alakítottak ki, amely diszkontszerüen működött. Itt pakolták meg a kívánt árukkal a környékbeli települések boltjaiból, pl. Zombáról, érkező fuvarosok szekereit. A szekerek a Széchenyi utca felől kanyarodtak be az elosztó központhoz. Készpénzfizetésre nem került sor, a vásárolt árut a magukkal vitt bolti könyvbe íratták, s kiegyenlítése előzetes, néha utólagos postai befizetéssel történt. A Hangya felkeltette a kisgazda társadalom érdeklődését is, és tekintélyes üzletrész jegyzésekkel járultak hozzá a Hangya alaptő­ke emeléséhez. „ ...hisszük, hogy ezek után népünkben is meggyö­keresedik a szövetkezeti eszme támogatása. " Alig több mint egy évvel az alapítás után tiszta nyereségük 127.531,72 korona. „Most látják csak a szövetkezet tagjai, hogy pénzüket mily jól és gyümöl­60 TMÖL V/B/72 SZNK Szekszárd Szálló iratai 1919. 30. d. 61 uo. 1920. 62 Pálfi István közlése 63 TMU1920. február7. 3. p. 458

Next

/
Oldalképek
Tartalom