Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)
Dr. Braun Sándorné: Adatok a Hangya Szövetkezetek működéséről Tolnában • 441
kéknek megfelelő áron való eladása, a termelési és a kezelési rezsi költségek, amennyire lehet csökkentése, és így a gazdáknak az elérhető legjobb árak biztosítása. Országos viszonylatban is elismerésre tettek szert. A parasztság e szövetkezetekben nemcsak az általa termelt tejet értékesítette, hanem azt feldolgozva, a termékeket előnyösebben is értékesítették. Néhány tejszövetkezet, pl. Bataszéken, Majoson az általa készített vajat és sajtot exportra gyártotta. Az igen előnyös értékesítésen kívül a tej melléktermékei, - savó, író, - az állatok élelmezését szolgálva a parasztság kezében maradt. A komoly hagyományokkal rendelkező szekszárdi pinceszövetkezetben a szőlőtermelők széles rétege tömörült. 1949. június 30-án, feloszlatásakor, 847 termelő tagja 1680 részjeggyel rendelkezett. Egy részjegy 1945 előtt 40 pengő volt. Ez a szövetkezet olyan szépen működött, hogy több millió forintos vagyonra tettek szert. 30 1923-ban a Hangya Központ megalakulásának 25. évfordulójára jubileumi kiadvánnyal emlékezett, melyben megörökítette az eltelt negyed évszázad eseményeit, eredményeit. Tolna vármegyében 1922-ig 72 településen szerveződtek Hangya szövetkezetek. Település neve Alakulás éve Kezdeményezők Forgalom (millió korona) Alsónána 1920 Wagner József és Kamm Dániel 1 Alsónyék 1921 Mező László l / 2 Apar 1921 Bitzel Péter körjegyző y 2 Báta 1921 Kreskay József Bátaapáti 1921 Oravecz István" 5 VA Bedeg 1920 Maráczi János kisgazda TA Belecska 1921 Szily Dezső főjegyző l A TMÖL MÉSZÖV Küldöttgyűlések anyagai 1957. 1. d. U. o. Igazgatóság: Oravecz István, Csamar Antal, Heberling Jakab, Zieh János és Reining Henrik, felügyelő-bizottság: Klenner Adolf, Kah Jakab, Lowscher Jakab, Rottenbiller Gyula, Müller Jakab, ifj. Stöckel Henrik, Schafer Sebestyén, Kah Henrik, Rohrer Henrik, könyvelő: Szakonyi József községi jegyző. 449