Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Töttős Gábor: A tolna megyei időszaki sajtó kezdetei • 371

Egy szerkesztő a Tolna megyei sajtó hőskorából: Boda Vilmos Az újság bármelyik részéről is mondtunk valamint, nem lehe­tett az ő neve nélkül: írt vezércikket, amennyit csak kellett, papírra rótt tárcát is, ha más meg nem tette, gyűjtött és fogalmazott híre­ket, üzent a levelezőknek csillag alatt és a szerkesztői üzenetek hangyabetűivel. Emellett királyi járásbíró volt s „gyüttment" a krisztusi korú, indulatosan magyarosítani szándékozó haladóköri tag. De ki volt, s ki lett igazán? Boda Vilmos 1840. augusztus 15-én született Veszprémben, tanulmányait Székesfehérvárott és Pesten végezte, majd 1861-ben Tolna megyébe került. Ifjúkorában három beszélye jelent meg a Hölgyfutárban, de ezek nem érdemelnek különösebb méltatást. A kiegyezés után már királyi járásbíróként működött, (csak érdekes­ségképpen említendő, hogy beosztottja Babits Mihály aljárásbíró, a költő atyja volt), s néhány társával együtt a hatvanas évek felé elérkezettnek látták az időt, hogy az addig úgymond „malom alat­ti" beszélgetőket hivatalosan működő Haladókörré szervezzék. Ez természetesen több akadályba ütközött, hiszen igen vegyes össze­tételű volt azoknak a köre, akik nem alapjaiban bírálták a kiegye­zést, hanem saját helyükkel voltak elégedetlenek. Boda maga is mérsékelten ellenzéki volt, s nem kis gondja lehetett ennek össze­egyeztetése állásával. Ezért is van az, hogy amikor a Szegzárdi Haladókör elindítja a Tolnamegyei Közlönyt, nem ő, hanem egymás után két teljesen jelentéktelen személy lesz a felelős szerkesztő: ha megbukna a lap, ő csöndesen folytathatja bírói működését. Egy év után azon­ban, miután meggyőződhetett arról, hogy sem feletteseinek, sem a vármegyei vezetésnek nincs kifogása az újság ellen, átveszi a fele­lős szerkesztői piros ceruzát. Ezt azután csak halála előtt egy hét­tel, 1916. augusztus 20-án adja át másnak. 60 Szerkesztési alapelveit először egy hírlapi vita kapcsán fejti ki 1881-ben, igaz akkor is csak csillag alatti, apró betűs megjegyzés­ként. Pártos Zsigmond zombai plébános azt írja ugyanis: „...a sajtószabadság korszakát éljük, a legnyíltabb istentagadást is bün­Bodnár István: Boda Vilmos =TÉK 26. (12.) évf. 1916. aug. 31. 62. sz. 1. p. 408

Next

/
Oldalképek
Tartalom